A Veszprémi Állatkertbe idén tavasszal már négy nyugat-afrikai alfajú csimpánz érkezett.
A Séd-patak néhány centimétert apadt a Veszprémvölgyben.
Megkezdődtek a mezőgazdasági munkák és hamarosan indul a balatoni szezon is, már érződik a szezonalitás.
Vajdaságba és a Felvidékre utazhat az Ipari Szakközépiskola és Gimnázium 40-40 diákja az Apáczai közalapítvány jóvoltából.
Átvették megbízólevelüket a Veszprém megye területi listáiról a Parlamentbe bejutott képviselők.
Szent Flórián ünnepén adták át az idei év tűzoltó elismeréseit a városházán.
A veszprémi önkormányzat áprilisi képviselőtestületi ülésének első napirendje Veszprém közbiztonsági helyzete és a szükséges intézkedések meghozatala volt.
Már épül a Gulya-dombon az Afrika-ház. A télen-nyáron látogatható komplexumban zsiráfokat, orrszarvúakat és antilopokat tartanak majd.
A város tervezett energia felhasználási stratégiáját vitatták meg egy konferencián a városházán.
Szeptemberben felújított tantermek és helyiségek várják a Dózsa iskola diákjait, amit közel fél milliárd forint költséggel hoznak rendbe.
A 2 millió forint értékű alpintechnikai felszereléseket az önkormányzaton keresztül még 2007-ben pályázta meg a veszprémi tűzoltóság.
Harmadszor várják az amerikai kultúra iránt érdeklődőket a megyeszékhelyen. A rendezvényre a megyei könyvtárban kerül sor.
Bentlakásos oktatási módszerrel próbálnak segíteni azokon a betegeken akik 2-es számú cukorbetegségben szenvednek.
Uniós támogatással fél milliárd forintból új sürgősségi betegellátó részleget alakítanak ki a megyei kórházban.
Orbán Viktor rövid veszprémi látogatása során válaszolt néhány aktuálpolitikai kérdésére.