Tizedik alkalommal rendezte meg az Óváros téren a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület az Ökovásárt.
Veszprém 59 pályázó település közül a második helyezést érte el a környezetvédelmi minisztériumak a Biodiverzitás Fővárosa című pályázatán.
Tíz éve működik a Veszprém Város Ösztöndíjasa pályázat. Idén tizenkét pályázóból választottak ki ötöt.
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes tett látogatást a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökségnél.
Nem lesz fizetős az eladásra kerülő parkoló a Veszprém Aréna mellett.
Egy hónapon át forgalomkorlátozásre kell számítani a hídon, csak félpályán halad majd a forgalom. Aki teheti, kerülje el ezt az útszakaszt.
A Veszprémi Önkormányzat gazdálkodása az elmúlt időszakban szabályosan történt.
Dr. Bolcsik Zoltán elbúcsúzott az állománytól és megköszönte az eddigi eredményes munkát.
A 2010/2011. tanév a veszprémi Lovassy László Gimnáziumnak a 300. tanéve.
Három szervezet tudott polgármester-jelöltet állítani Veszprémben.
Újabb felújított panelépületet adtak át Veszprémben.
Kevesebb sugárzás, gyorsabb és hatékonyabb működés jellemzi az új gépet.
A társasházi parkoló egyelőre csak időszakos, de ez is nagy segítség.
Iskolakezdési csomagot kapott 100 nehéz körülmények között élő veszprémi iskolás.
A polgárőrség a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt-vel kötött megállapodás szerint júliustól a korábbinál fokozottabban ellenőrzi a Dózsavárosi temetőt.