A jelenlegi javaslat szerint a most 10 kistérségből álló Veszprém megyében kilenc járás jönne létre 2013 januárjában.
Az Állami Számvevőszék nemrég nyilvánosságra hozta többek között Veszprém önkormányzatának ellenőrzéséről szóló jelentését is.
Regionális onkológiai központ lesz a megyeszékhelyen, amely három múlva nyithatja meg kapuit. A félmilliárd forintból felújított sürgősségi osztályt nemrég adták át.
Több száz veszprémi köztisztviselőnek és közalkalmazottnak nyújtana mentőövet az állam, ha segítségével végtörleszthetnék devizahiteleiket.
Veszprém Megyei Jogú Város önkormányzatánál az adóügyeket illetően van, ahol nem történik változás, viszont van, ahol kisebb korrekcióra lesz szükség - adta hírül a vehir.hu.
A Veszprémi Turisztikai Egyesület (VTE) nemrég a Szaléziánum – Érsekségi Turisztikai Központban tartotta meg közgyűlését, ahol új elnökséget is választottak.
Idén ősszel 6 tagú veszprémi delegáció tett tapasztalatcsere látogatást Ningbo-ban, kínai testvérvárosában. A gyümölcsöző együttműködés múltjáról, jelenéről és jövőjéről kárdeztük ...
A közép-európai országok közötti igazságügyi együttműködés lehetőségeit tekintették át a térség hat államának igazságügyi vezetői, illetve képviselőik Veszprémben.
A 18/2011. (IV.29.) Ör. füstköd-riadó tervében foglaltak szerint a riasztási szint fokozatát rendelem el - juttata el szerkesztőségünkhöz közleményét Porga Gyula Polgármester.
Átvállalja az állam a hét Veszprém megyei település alkotta Várpalota és régiója környezetvédelmi rehabilitációs program céltársulása 2019-ig esedékes devizakölcsön-tartozásának, a...
Navracsics Tibor, miniszterelnök-helyettes, a közigazgatási tárca vezetője beszélt a megyei jogú városok és a megyei önkormányzatok fideszes frakcióvezetőinek zárt tanácskozásán sz...
Veszprém már több éve testvérvárosa a kínai Ningbonak, s a napokban egy többfős delegácó utazott a városból a Távol-Keletre, további együttműködés reményében.
Veszprém Megyei Kormányhivatal vezetőjét, Dr. Kovács Zoltán kormánymegbízottat a 2011-es ősz legfontosabb történéseiről, momentumairól és feladatairól kérdeztük.
Ahol iskola van, ott remény van, amíg iskola van, remény lesz, mondta dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, a Lovassy László Gimnázium ünnepségén Veszprémben.
A Veszprém megyei önkormányzat 32 intézménye kerül 2012. január elsejétől állami fenntartásba - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.