"Bowlingpálya, welnessközpont, éttermek és panzió az egykori Csomay-strand helyén
"Szombaton az APEH internetes honlapján már megjelenik a Start kártya igénylésére szolgáló nyomtatvány.
"Bekeményített a kormány, október másodikától kötelező a benzinárak feltüntetése a közlekedési útvonalról jól látható helyen minden üzemanyagtöltő állomáson.
"Az állatkert egyik legfontosabb fejlesztéseként október 1-jén adják át az új nagymacskaházat és kifutót.
"A városi televízió jövőbeni működtetésére közbeszerzési pályázatot ír ki az önkormányzat képviselő-testülete.
"A kormány által meghirdetett Panel programot csak jövőre tudnák igénybe venni társasházak a Közös Képviselők Egyesülete szerint.
"Megnyitották a gyalogosközlekedés számára kedden az aluljárót, de annak felújítása még folytatódik.
"Tanulni tanítják a gyerekeket az Alapítványi Általános Iskolában.
"A jövő évi költségvetés tervezete szerint 100 milliárddal jutna kevesebb az önkormányzatoknak, mint az idén.
"Van egy város, ahol 15 éve öt százalék alatti a munkanélküliség, ahonnan egyetlen multinacionális cég sem költözött el...
Csütörtökön lezárják a Munkácsy utat
"Drasztikusan csökkent a szívinfarktus megelőzésére szolgáló katéteres vizsgálatok támogatása.
"Központi gyakorló- és lőtér - Az esztendő egyetlen idei nyilvános, Bevetési irány 2005 fedőnevű hadgyakorlatán mutatta be a Magyar Honvédség...
"A Kossuth utca 11. számú, közkeletűen csak lordok házának hívott épület 35 éve áll.
"Az idén a kormány nyolcmilliárd forintot fordít panelfelújításra, ez 50 ezer lakásra elegendő - közölte tegnap Pál Béla a városházi sajtótájékoztatón.