Veszprémben a Bundestag elnöke

A megyeszékhelyet, a Balatont és a Bakonyt is felkereste magyar-országi látogatása során Norbert Lammert.
A politikust és feleségét, valamint küldöttségét a protokollnak megfelelően Debreczenyi János polgármester fogadta a városháza előtti téren. A vendég érdeklődéssel hallgatta a tűztorony történetét, s jót derült, amikor megtudta, hogy a szent korona helyén egykor vörös csillag ékeskedett.

Az elnököt magyar kollégája, Szili Katalin hívta meg, s a négynapos látogatása során - személyes kívánságának megfelelően - régiónkat is beillesztették programjába. Norbert Lammert és kísérete rövid ideig tanácskozott Debreczenyi Jánossal, majd megismerkedett a városháza épületével, ahol láthatóan megragadta figyelmét a tanácsterem hangulata, az óriási gobelin, amely a teremtés mítoszát dolgozza fel. Itt került sor a kölcsönös ajándékozásra is, majd egy rövid interjú erejéig a sajtó munkatársai is kérdezhették a politikust.
Látogatásom célja - mondta Norbert Lammert -, hogy a hivatalos fővárosi megbeszélések és találkozók mellett az ország más tájékait is megismerjem. Az igazi aktualitást természetesen a vasfüggöny húsz esztendeje történt lebontása adja. Ez ünnep szerte Európában, s számos rendezvényen lesz ott Németország három közjogi méltósága: a szövetségi elnök, a Bundestag elnöke, és természetesen a kancellár asszony is. Az, hogy a Balaton környékére jöjjünk, kifejezett, konkrét kívánságom volt - tette hozzá -, hiszen ezen a környéken még soha nem jártunk, s nagy élvezettel hallhattuk, hogy a régiónak számos német kapcsolata is van.

Érdeklődésünkre, hogy látogatása során sor kerül-e a kulturális kapcsolatok szélesítésére, a Bundestag elnöke hangsúlyozta, hogy különös figyelemmel kezeli egész politikusi pályája során a kultúrát, mert annak a népeket összekötő szerepe kimagaslóan fontos. Ha én valahol megjelenek - tette hozzá mosolyogva -, azt hangsúlyozzák utánam a lapok, hogy nem hagyom ki a kulturális kérdéseket. Szerintem nemcsak a gazdasági, de a kulturális kapcsolatokat is építeni kell.

Debreczenyi János arról tájékoztatta a sajtót, hogy a rövid konzultáció során kiemelte a Veszprémben működő német vállalkozások munkaadó szerepét. A program során a vendégek sétát tettek a várban, meglátogatták a Veszprém Arénát, majd helikopteren egy bakonyi és balatoni útra keltek.

(forrás:veszprem.hu-Vehír)

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprémben a Bundestag elnöke