Veszprém - Zsúfoltság az óvodákban
- Évről évre változik a helyzet, két éve még azért szurkoltunk, hogy ne kelljen csoportot megszüntetni - nyilatkozta kérdésünkre Korom Irén, a Ringató körzeti óvoda vezetője -, ma pedig a 18 csoportunkból három 29, kettő 28 fővel fog működni, a létszám tavaszra véglegesül, amikor a nevelési év során csatlakozó gyermekek is elkezdenek járni. Mi abból a szempontból szerencsések vagyunk, hogy az alapító okiratunkat nem kellett módosítani, ez eleve 475 gyermek befogadására készült, és ezt a számot idén sem lépjük át. A többi óvodának még ezt is meg kellett tennie.
Az iskolától eltérően az óvodai beíratkozást meglehetősen nehéz prognosztizálni. Óvodába járni hároméves kortól lehet, ötéves kortól kötelező. Igaz, hogy minden évben végeznek előzetes felméréseket, de ez nem kötelezi a szülőt arra, hogy valóban el is kezdje gyermeke az óvodát, illetve akkor is beíratkozhat, ha ezt előzőleg nem jelezte. Ebben az évben Veszprémben 130 gyerekkel többen kezdték el az óvodát, mint amennyien előre jelezték, ráadásul 86 iskolaérett gyermek szülei döntöttek úgy, hogy gyermekük még egy évet marad az óvodában, ez tehát a zsúfoltság egyik oka. A helyzetet nehezíti az is, hogy a néhány elmúlt évben megugrott a születés-szám, ami nagyon jó hír, viszont az infrastruktúra nehezen tudja követni a gyors változást.
- A jogszabály valóban 25 főben maximalizálja az óvodai csoport létszámát - tudtuk meg Szauer Istvántól, a városi önkormányzat oktatási és sportirodájának vezetőjétől -, de ettől indokolt esetben, a fenntartó és az oktatási hivatal engedélyével el lehet térni, így lehetséges, hogy 28-29 fős óvodai csoportok vannak a városban. A jelenlegi helyzetnek az oka az is, hogy néhány évvel ezelőtt annyira kevés volt a gyerek, hogy kénytelenek voltunk megszüntetni csoportokat, elbocsátani pedagógusokat, és a jogszabály szerint öt évig a megszűnt státusokat nem lehet visszaállítani.
Addig pedig marad a zsúfoltság, bár abban mindenki kivétel nélkül egyetért, hogy a helyzet a gyerekeket és a pedagógusokat is próbára teszi. A Ringató óvoda vezetője szerint pedagógiai-pszichológiai szempontból 20 fős csoportlétszám lenne az, mellyel eredményesen lehetne dolgozni, persze ez attól is függ, hogy mekkorák a csoportszobák és a kiszolgálóhelyiségek, és milyen az intézmény feszereltsége. A szülők igyekeznek elviselni a helyzetet, aki kénytelen visszamenni dolgozni, annak ugyanis nincs más választása.
Az oktatási iroda vezetőjének ígérete szerint az áldatlan állapot jövőre normalizálódik, több csoport nyílik majd, az önkormányzat erre a nevelési évre azonban kéri a szülők és a pedagógusok türelmét.
(forrás:veszprem.hu-Napló)
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Zsúfoltság az óvodákban
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu