Veszprém - Veszprémben élni jó

Veszprém - Kilenc megyei jogú város rangsorában Veszprém a harmadik helyezést érte el, eszerint Nyugat- és Közép-Dunántúlon Győr és Sopron után a legjobb Veszprémben élni.

Legalábbis ez derült ki abból az összevetésből, melyet Győr városa készíttetett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2006-os adatai alapján. A szempontok között szerepelt többek között az ezer lakosra jutó élveszületések száma, az álláskeresők aránya a munkaképes népességből, a pályakezdők aránya a nyilvántartott álláskeresőkből, a tízezer lakosra jutó épített lakások száma, a vezetékes gázfogyasztók száma, a közüzemi víz- és szennyvízhálózatba bekapcsolt lakások aránya, a hulladékgyűjtésbe bevont lakások aránya, az egy háziorvosra jutó lakosok száma, egy adófizetőre jutó személyi jövedelemadó, regisztrált vállalkozások száma, tízezer lakosra jutó kiskereskedelmi üzletek és vendéglátóhelyek száma.

Veszprém három, eddig fel nem sorolt területen ért el első helyezést: az átlagos nyugdíj mértékében, az ezer lakosra jutó főiskolai, egyetemi hallgatók, valamint az ezer lakosra jutó múzeumi látogatók számában. A végső sorrend az alábbiak szerint alakult: 1. Győr, 2. Sopron, 3. Veszprém, 4. Székesfehérvár, 5. Szombathely, 6. Zalaegerszeg, 7. Dunaújváros, 8. Nagykanizsa, 9. Tatabánya.

Nagy örömmel hallotta a hírt Veszprém polgármestere. Debreczenyi János szerint a magas nyugdíjak azt is igazolják, hogy minden ellenkező híresztelés ellenére igenis erős a megyeszékhely ipara. A 2006-os évre vonatkozó adatokról elmondta, az előző ciklus eredményeit értékeli, azt az itt élők érték el, köztük ő is, egyéni körzetből negyedszer megválasztott önkormányzati képviselőként.

veszprem.hu-naplo

Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Veszprémben élni jó

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu