Veszprém - Veszprém Megye Érdemrendje kitüntetettjei
Dr. Liszi János, a veszprémi egyetem nyugállományú rektora és az MKB Veszprém KC kapta meg idén Veszprém Megye Érdemrendjét az ünnepi megyegyűlésen december 15-én, a Megyeháza zsúfolásig megtelt Szent István termében.
Főhajtással tisztelegtek a megjelentek a közelmúltban elhunyt Ács János képviselő emléke előtt. Helyén fényképe előtt gyertyát gyújtottak és virágot helyeztek el.
Talabér Márta, a megye közgyűlés alelnöke számvetésében, a választási ciklus félidejét értékelő beszédében egyebek mellett felidézte az 1990-es éveket, amikor jobb és szebb világot akartak azok, akik a demokrácia mellett álltak ki, és létrehozták az önkormányzatiságot. Ezt tűzték ki célul a politikusok is. Egy demokratikusan gondolkodó, cselekvő ember jobbító, építő szándékkal léphet a közélet színpadára. Ehhez a legjobb keretet az önkormányzatok adhatják - fogalmazott.
-Az elmúlt két évről kiderült: jellemzőek voltak a kormányzati elvonások, és folyamatosan újabb és újabb kihívásokkal kellett szembenézni. A Veszprém megyeiek befizetett adójából egyre kevesebb került vissza a megyébe, ami az intézmények működtetését fedezte volna. Szó esett a megyei kórház nonprofit zrt.-vé történő átalakításáról, a nagyvázsonyi és a tüskevári mentőállomások létrehozásáról, a megnőtt oktatási feladatokról, a szervezeti átalakításokról. Mérlegre került a gyermekvédelem, amelyben a nevelőszülői hálózat élvez elsőbbséget, 2009 januárjától pedig egy új csecsemőotthon és anyaotthon működik.
A szónok kiemelte az M8-as főútért a miniszterelnökhöz küldött felterjesztést, az egy milliárd 610 millió forint értékű beruházásokat, a pályázati önerő kiegészítő keret létrehozását. Utóbbival közel 300 millió forint jutott a hátrányos helyzetű településeknek.
-Vissza kell szerezni az emberek bizalmát a közügyek iránt, nagy súlyt kell helyezni az ország és a megye erejét jelző közösségekre - hangsúlyozta az alelnök, aki kitért az 1000 éves megye jövő évi ünnepségére is.
A beszéd után Lasztovicza Jenő megyei elnök átadta a kitüntetéseket dr. Liszi János nyugalmazott egyetemi rektornak, és az MKB Veszprém KC csapatának. A kézilabdások nevében dr. Hunyadfalvy Ákos elnök vette át a rangos elismerést.
Az ünnepségen Máté P. Gábor, a Veszprémi Petőfi Színház művésze, a Veszprémi Egyetem Kamarakórusa, Veszprém Város Vegyeskara, valamint Eperjes Károly színművész kápráztatta el a közönséget.
forrás:veszprem.hu
MCOnet Veszprém Online - veszprem.mconet.biz
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Veszprém Megye Érdemrendje kitüntetettjei
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu