Veszprém - Veszprém Megye Érdemrendje 2007 ( 3 )

Veszprém - A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése idén is átadta a Veszprém Megye Érdemrendje kitüntetéseket. Az idei díjazottak: S.dr.Lackovits Emőke, Raffay Béla és Dr. Zöld János.

Dr. Zöld János tűzoltó ezredes

1948. október 6.-án Nógrádverőcén /ma: Verőce/ született. Általános iskolásként, már érlelődött benne hogy a családi hagyományt folytatva, esetleg a tűzoltóságnál fog elhelyezkedni.

Gimnáziumi tanulmányai és sorkatonai szolgálata után 1970. május 3.-tól a Pest megyei Tűzoltóparancsnokságon Tűzmegelőzési előadó, kiemelt főelőadó, majd tűzmegelőzési csoportvezetőként dolgozott. Ezen előmenetelek mellett végezte el a Budapesti Állami és Jogtudományi Egyetem Jogi karát, 1981-ben avatták jogi doktorrá.

Házasságkötése után – mivel felesége szülei Pápán éltek – 1981-ben a Veszprém megyei Tűzoltóparancsnokságra kérte áthelyezését. Gyermekei, Balázs és Zsófia már itt, a tűzoltólaktanyához tartozó szolgálati lakásban nőttek fel.

1982-ben a Veszprémi Városi Tűzoltóság Parancsnokának nevezték ki. Életre szóló hivatásában, tevékenységében mindig a segíteni akarás a fő szempont.
A hivatásos állomány tagjai nemcsak a hivatalos, de a magánjellegű gondjaikkal is mindig bizalommal fordulhattak, fordulhatnak hozzá. Még a megoldhatatlannak tűnő kéréseket, problémákat is olyan hozzáállással rendezte, rendezi, hogy közreműködésével azok megoldódtak.
Ez a magatartási forma vonatkozott az ügyfelekkel, társszervezetekkel való kapcsolatokra is. Akik régóta ismerik tudják, hogy szereti az előre tervezhető, kiszámítható dolgokat. Mivel az előre tervezhetőség a tűzoltóságnál, katasztrófavédelemnél meglehetősen ritka, mindenki érti a tréfás utasítást miszerint
„a nagy tüzeket 3 nappal előtte be kell jelenteni!”

2000. január 1-től az újonnan kialakított Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatójának nevezték ki, jelenleg is ezt a beosztást tölti be.

Mint a megyében működő tűzoltóságok szakmai felügyeleti szervezet vezetője, továbbra is szívügye a tűzoltóság, polgári védelem, a magán- és köztulajdon mentésével kapcsolatos tevékenység. Szakmai tapasztalataira, tudására az országos vezetés is számít, így tagja szakmai kollégiumoknak, részt vesz törvénytervezetek összeállításában, véleményezésében.

Sokoldalú szakmai tevékenysége, a képzések és továbbképzések mellett hosszú ideig a Veszprém Megyei Tűzoltó Szövetség Elnökeként is kiváló munkát végzett. Ezen a területen főként az önkéntes tűzoltóság számára igyekezett és tudott hathatós segítséget nyújtani.
Jelenleg is a „Veszprém megye Tűzvédelméért 105” Közalapítvány Elnöke.

A kiegyensúlyozott családi életében a fiú unoka születése új lehetőséget adott a tűzoltói hagyomány továbbvitelére.

A munkatársak, a barátok az állomány nevében megérdemelt kitüntetéséhez szívből gratulálunk.

vpmegye.hu

Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Veszprém Megye Érdemrendje 2007 ( 3 )

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu