Veszprém - Városfejlesztés lépésekben

Veszprém - A városfejlesztési bizottság keddi ülésén a város fejlődését középtávon meghatározó Integrált Városfejlesztési Stratégiát (IVS) finomították tovább, és a közterületekre történő kitelepülés új szabályozását készítették elő.
Úgy gondolom, egy jó minőségű anyagról van szó - mondta a bizottság elnöke, Brányi Mária az IVS-ról - A korábbi lakossági fórumon bemutatott anyag részletes változatát véleményeztük, tárgyaltuk meg. Az anyag Veszprém jelenlegi helyzetének aprólékos elemzését, és egy lehetséges középtávú jövőkép vázlatát tartalmazza. Nem mentes a hibáktól sem - folytatta -, de éppen azt szeretnénk elérni az egyeztetésekkel, pontosításokkal, hogy a megfelelő hangsúlyok megtalálásával egy még jobb tervezet legyen belőle. Végleges formáját várhatóan októberben nyeri el. Fontos tulajdonsága az IVS-nak, hogy nem csak a városi fejlesztésekkel számol, hanem az egyes akcióterületeken magánerőből megvalósítható lehetőségekkel is.

Az anyagnak van egy munkarésze, amely a város szociális helyzetét elemzi: feltárja Veszprém lakosságának összetételét kor, szociális helyzet szerint; kitér a kisebbségek, a fogyatékkal élők, a gyerekek családon és tágabb közösségen belüli helyzetére, a munkanélküliség kérdéskörére. Vizsgálja, hogy milyen fejlesztések lennének szükségesek az esélyegyenlőség növelésére, a megfelelő életterek, életlehetőségek biztosítására. A városon túl a kistérségre is kiterjednek az átfogó vizsgálatok. Az egészségügyi és szociális bizottság hétfőn már tárgyalta ezt a részt, és kifogást, negatív visszajelzést nem fogalmaztak meg vele kapcsolatban.

A bizottságunk keddi ülésén a közterülethasználat egyes kérdéseivel is foglalkoztunk. A közterületi kitelepüléseknek, tehát az egyes kereskedelmi szolgáltatók illetve időszakos rendezvények közterületi megjelenésének szeretnénk egy megfelelő irányt szabni, hogy a város, és elsősorban a belváros vonzó megjelenését biztosíthassuk. Szeretnénk a közterületi kitelepüléssel kapcsolatos tájékoztatást és ügyintézést egyszerűsíteni, gördülékenyebbé tenni. A főépítészünk, Horváth Gábor javaslatára összeállítunk egy mintakönyvet, amellyel segíteni szeretnénk a megfelelő megjelenés kialakítását. Ennek kapcsán az üzleti feliratok, kirakatok is szóba kerültek. Szeretnénk elérni, hogy a kínai üzletek, a használtruha boltok is színvonalas külsővel rendelkezzenek.

A vállakozói fórumon úgy vettük észre, hogy van lehetőség az együttműködésre azokkal, akik mindennap találkoznak ezekkel a kérdésekkel, problémákkal, hiszen a belvárosban szolgáltatnak, működnek. A tapasztalataikat, javaslataikat fel tudjuk használni a szabályozás kialakításában - tette hozzá Brányi Mária.

(forrás:veszprem.hu-Vehír)

Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Városfejlesztés lépésekben

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu