Veszprém - Utcezene Fesztivál - „Vegyék lejjebb a hangerőt!” A város vezetése odafigyel a lakossági bejelentésekre
Azt, ami kedd éjszaka történt, nem fogjuk elviselni, - jelentette ki a polgármester. Muraközy Péter főrendező erre úgy reflektált, hogy eddig is megtettek mindent, amit tudtak. Felelősségtudóan igyekszik kezelni a helyzetet, de véleménye szerint mindig lesznek olyanok, akik valamit kifogásolni fognak.
Kérdésünkre a polgármester elmondta, hogy még csak nem is a Kossuth utca környékén lakók reakciója a legnagyobb probléma, hanem az, hogy a városközponttól jóval távolabb lakók sem tudtak aludni. A házfalakról visszaverődik a hang és kilométerekre elviszi a zajt, - tette hozzá Debreczenyi János. Megtudtuk, hogy többek közt olyan nagymama és fiatal apuka is hívta, akik egész éjszaka ringatták a kicsiket. A polgármester hangsúlyozta, ahogy tavaly is, úgy idén is voltak egyeztetések - de úgy tűnik, ez nem vezetett eredményre. Amit a lakóknak kedd éjszaka meg kellett élniük, az nem ismétlődhet meg, - tette hozzá.
Muraközy Péter nem érti a vitát. Az mondta, előre lehetett tudni, hogy hangos lesz a zene, és kosszal jár a rendezvény. Sajnálja, hogy ez zavar egyes lakókat, de ő eddig is mindent megtett, hogy ne okozzanak bosszúságot az embereknek. Ennél többet tenni nem tudok - jelentette ki. Személyesen járja a színpadok környékét egész éjszaka, és ügyel arra, hogy rendbontás ne legyen és a rendőrséggel is folyamatosan konzultál. Úgy tudja, hogy 20-30 bejelentés érkezett első éjszaka a rendőrségre a zaj miatt, az önkormányzathoz pedig mindössze kettő, a második napon pedig már egy sem. Ennek nem az az oka, hogy lecsavarták volna a potmétert, talán a basszus volt kevesebb a szerda esti zenekaroknál. Hozzátette, hogy előzetesen egy szakmai céggel készíttettek kimutatásokat, hogy a fesztivál hangban milyen terhelést fog jelenteni a városnak, amit le is adtak az önkormányzatnak, a megfelelő engedélyeknek pedig birtokában vannak.
A város vezetésének az a fontos, hogy a lakosság érezze, hogy figyelnek a véleményükre. Kötelességünk, hogy kiálljunk a lakók mellett és arra kérjük a rendezőt, halkítson. Senki sem élheti meg büntetésként ezt a fesztivált, hanem örömmel legyen annak részese, mondta Debreczenyi János.
Veszprém önkormányzata egyébként korábban kiemelt rendezvényként évi 8,3 millió forint támogatást ítélt meg az Utcazene Fesztiválnak, ebből előre 6 millió fizettek ki. A fennmaradó összeget akkor adjuk át, ha a szervezők tartják magukat a kötelezettségeikhez, és igyekeznek megoldani a problémát - jelentette ki a polgármester.
vehir.hu
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Utcezene Fesztivál - „Vegyék lejjebb a hangerőt!” A város vezetése odafigyel a lakossági bejelentésekre
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu