Veszprém - Uniós támogatással újulhat meg a Dózsa iskola
A KDRFT elnöke hangsúlyozta, a Tanács döntését az alábbi szempontok figyelembevételével hozhatta meg:
* területi kiegyenlítés elve
* a Tanács által a Régió kiegyensúlyozott fejlődése szempontjából korábbi döntésével kiemelten jelentősnek ítélt pályázatok előnyben részesítése
* komplex fejlesztések előnyben részesítése
* a régió stratégiai pontjaihoz illeszkedő fejlesztések támogatása
* forrást még nem nyert intézmények támogatása
„Közoktatási Infrastruktúra Fejlesztés támogatása" pályázat esetében 90% volt a támogatás mértéke, a támogatás minimum összege 20 millió, maximum értéke pedig 1,2 milliárd forint volt - tette hozzá Pál Béla. A régiós testület vezetője szólt arról is, hogy a KDOP támogatásával megvalósuló tevékenységek, fejlesztések célja, hogy az nevelési-oktatási intézmények infrastruktúrájának fejlesztésén keresztül csökkentse az oktatás minőségében meglévő területi különbségeket, megteremtse az egészséges környezet és a hatékony nevelés-oktatás infrastrukturális feltételeit, biztosítsa a 21. század iskolája programnak megfelelően minőségi oktatáshoz való kirekesztés nélküli hozzáférést, valamint a megújult tartalmi és módszertani programokhoz illeszkedő integrált, funkcionális intézményi belső terek kialakítását, a méltányos oktatási környezet alapkövetelményeinek figyelembe vételével.
Az intézmények az alábbi célokra pályázhattak:
* energiatakarékos és korszerű közoktatási intézmények akadálymentes kialakítása, felújítása, bővítése, építése, átépítése, többfunkcióssá tétele, több közoktatási feladat ellátására alkalmassá tétele.
* szabadidős programok, foglalkozások lehetőségét biztosító akadálymentes helyiségek, terek építése, megújítása (pl.: klubhelyiség, színházterem stb.)
* az intézmények udvarának akadálymentes felújítása, baleset-mentesítése, tanulást segítő térként való bekapcsolása az oktatás folyamatába (pl. udvari játékok, udvari utcabútorok, kerékpártároló),
* a nevelési-oktatási intézmények kötelező (minimális) eszköz és felszerelés jegyzékben szereplő eszközök beszerzése,
* sajátos nevelési igényű gyermekek képzését biztosító speciális eszközök és berendezések beszerzése (pl. terápiás eszközök, olvasó televízió, pontírógép,
pontozó, hallásvizsgáló és hallókészülék tesztelő felszerelés stb.).
A sajtótájékoztatón Debreczenyi János, Veszprém polgármestere elmondta, a Dózsa iskola esetében a rekonstrukció érinteni fogja az intézmény főépületét, az udvart- beleértve a növényzetet, a kerti kultúrát, a játékokat vagy a sportpályák aszfaltozását. A beruházás keretében a főépület teljes belső rendszere át lesz alakítva, megújul a tetőtér, korszerűsítik a fűtés-ill. világítási rendszert, valamint az épület külső megjelenésében is más képet fog mutatni, hiszen a hőszigetelést követően a nyílászárókat is cserélik majd. A beruházás összköltsége 434 millió forint lesz, a tervek szerint a kivitelezés augusztus végén indulhat le a Dózsa iskolában- mondta el a polgármester.
Veres József, a Dózsa György Általános Iskola igazgatója szerint, ha ez a pályázat megvalósul, nem egyszerűen imázsjavításról vagy projektteljesítésről beszélhetünk, sokkal inkább egy olyan jelenség jön létre, amiben a tradíció és az innováció egymásra tud találni. Ez a kettősség egységgé válhat - vallja az igazgató. Veres József elmondta, a megvalósítás során két irányba kell gondolkodni: a teret és az időt össze kell kapcsolni, a nevelési-oktatási feladatokat össze kell hangolni, akár kétműszakos tanítással vagy időeltolásos terminusokkal, így a projekt minden további nélkül kivitelezhető az iskolában, ahol a jelenlegi tanulólétszám eléri az 530-at.
(forrás:veszprem.hu-Kálóczi)
MCOnet Veszprém Online - veszprem.mconet.biz
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Uniós támogatással újulhat meg a Dózsa iskola
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu