Veszprém - Újabb kilátó és tanösvény a Gulya-dombon
Az átadóünnepségen, melyet egy erdei sétával is egybekötöttek, Kulcsár Zsolt, a Verga vezérigazgatója elmondta, egy parkerdő a legjobb lehetőség arra, hogy bemutassa az erdőgazdálkodást, e mellett tanítson, és a természetben nyújtson lehetőséget megnyugvásra, vagy épp kikapcsolódásra. A Parkerdő 70 hektáron terül el, ott ahol korábban csupán legelő volt. A földterület a második világháború után került állami tulajdonba, majd a Honvédséghez került, ma pedig az önkormányzat, az erdőgazdaság és állatkert közösen alakítja jövőjét. Dr. Szeredi Péter, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke úgy fogalmazott, a Magyar Honvédségnek is örömére szolgál, hogy új erdők jelképes kapui nyílnak meg. Hangsúlyozta, hogy a parkerdő játékra, mozgásra, sportolásra s ezzel egészségmegőrzésre is lehetőséget nyújt. Majd Exupery gondolataival utalt az emberi beavatkozással kiépített, és gondozott természeti egység iránti felelősségünkre: „Egy életre felelős vagy azért, amit megszelídítettél."
Debreczenyi János a parkerdő kapcsán az összefogás erejét emelte ki. Együttműködésről sok helyen, sokféle módon beszélnek, nekünk nem kell beszélnünk róla, mert itt van előttünk az eredménye - fogalmazott a polgármester. Ezen túl a sportolási lehetőségekre hívta fel a figyelmet. Debreczenyi János elmondta, hogy kialakítottak egy kétszáz méteres ródlipályát is, melyen hóágyúkat is elhelyeznek majd. Hozzátette, hogy a város úgy tervezi, hogy immáron harmadik alkalommal, idén is felépíti a jégpályát, mintegy 600 négyzetméteres területen.
(forrás:veszprem.hu-Vehír)
MCOnet Veszprém Online - veszprem.mconet.biz
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Újabb kilátó és tanösvény a Gulya-dombon
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu