Veszprém - A Veszprémi Turisztika Egyesület a héten megtartott közgyűlésén úgy döntött, hogy - az Önkormányzattal, a Veszprém Arénával, valamint az Állatkerttel közösen - belép a TDM (a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által életrehívott és támogatott Turisztikai Desztináció Menedzsment elnevezésű) szervezetbe, amely 2009. január 1-től Veszprémben is non-profit kft. formájában működne, és amely a helyi Tourinform iroda üzemeltetését is átvenné.
Mészáros Zoltán, a turisztikai egyesület elnöke tájékoztatott arról is, hogy a 2005-ben alakult egyesület tagjainak éves árbevétele meghaladja a 2 milliárd forintot, több mint 250 munkavállalónak, veszprémi családnak adnak munkát, a helyi iparűzési, építmény és idegenforgalmi adó befizetésük pedig meghaladja a 100 millió forintot. A jelenleg 14 veszprémi szállodást, vendéglátóst, turisztikai szakembert, turisztikával foglalkozó intézményt és kulturális szervezőt tömörítő szakmai civil szervezet közgyűlése módosította alapszabályát, és az elnökség tagjává választotta Török Lászlót, az Állatkert Igazgatóját is. Az egyesületbe további 19 tag jelezte felvételi szándékát.
A közgyűlésen Mészáros Zoltán és dr. Lőrincz Katalin beszámoltak arról, hogy a Közép-Dunántúli Régió egy pályázatán 1,4 millió forintot nyertek a korábban már 20.000 példányban kiadott „Veszprémi Kalauz" című kiadvány új, immár három nyelven való megjelentetésére.
(forrás:veszprem.hu-y)
MCOnet Veszprém Online - veszprem.mconet.biz
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Új formában, nagyobb összefogással a turizmusért
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu