Veszprém - Túl jól működik a kamera

Veszprém - Valószínűleg az ország egyetlen olyan kamerája működik a Budapest és Jutasi út kereszteződésében, ami használható és felismerhető képet készít azokról, akik a tilos jelzésen haladnak át.
A kamera június 5-e óta üzemel, azaz az objektív felelősség május elsejei életbe lépése után még hagytak egy hónap próbaidőt. A felvételek alapján az eltelt két hónapban összesen 1174, az objektív felelősség körébe tartozó közigazgatási bírságot róttak ki, egyenként 100 ezer, összességében 117 millió forinttal sújtva a szabálytalankodókat. (Az adatok szerint naponta átlagosan csaknem húsz autós hajtott át a piroson. A számok még érdekesebbek annak fényében, hogy az érintett kereszteződésben lévő lámpa csak reggel hat és este nyolc között működik.) A megyei főkapitányság auláját péntekenként több tucat felháboródott járművezető lepi el, akik azokat a felvételeket akarják megtekinteni, ami alapján megbüntették őket.

- A kamera úgy van beállítva, hogy csak akkor kap áramot és akkor készít képet, amikor a lámpa pirosra vált - magyarázta Volf Péter százados, a veszprémi kapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője.

Elmondta, hogy a kamera másodpercenként több képet készít, vagyis jól be lehet azonosítani a szabálysértőt. A pályázati pénzből kiépített rendszere már hónapok óta ki van helyezve próbaüzemben. Ennek ellenére volt olyan autós, aki negyven percen belül kétszer, más pedig néhány napon belül pedig négyszer hajtott át a tilos jelzésen.
veszprem.hu-naplo

Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Túl jól működik a kamera

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu