Veszprém - Túl az Óperencián - Amerikai tapasztalatok

Veszprém - A Veszprém Megyei Önkormányzat képviseletében Talabér Márta alelnök és Magasi Anikó nemzetközi ügyekért felelős referens az ohioi Great Lakes Consortium meghívására az Amerikai Egyesült Államokba utazott október 24-én.

A Veszprém Megyei Önkormányzat képviseletében Talabér Márta alelnök és Magasi Anikó nemzetközi ügyekért felelős referens az ohioi Great Lakes Consortium meghívására az Amerikai Egyesült Államokba utazott október 24-én. A megye és az amerikai szervezet által 2001-ben aláírt együttműködési megállapodásnak köszönhetően több közös program és ifjúsági csere is megvalósult az évek során.
A szeptember 11-i terrortámadást követően kissé passzív kapcsolat 2008-ban kapott erőre, amikor a zenei cserekapcsolat keretén belül először Füredi Veronika, illetve Phillip Smith és Mike Smith koordinálásával az amerikai Perrysburg középiskola zenekara töltött egy hetet Balatonkenesén a megye szervezésében és pénzügyi támogatásával. A nyár folyamán az Amerikai Kuckóval együttműködésben első ízben került sor az „American Summer Institute" (Nyári Amerikai Iskola) elnevezésű programra. Az Amerikából érkezett tanárok egyhetes oktatást tartottak az amerikai kultúráról és életmódról. Ezen kívül az angol nyelvtudást és angol nyelvi kommunikációs készséget fejlesztő módszertani képzésen is részt vehettek az érdeklődők Veszprémben. A fenti programok sikerességét látva, fontosnak ítéltük, hogy felvegyük személyesen is a kapcsolatot a Lourdes College-al, ahonnét az önkéntes tanárok érkeztek hozzánk, továbbá a zenei cserekapcsolatok szervezőivel, hogy egyeztessünk a további programok kidolgozásának lehetőségeiről, részleteiről.
A delegáció kiutazásának hivatalos programját Bálint Erzsébet, a Great Lakes Consortium projektmenedzsere szervezte, aki kezdetektől fogva a kapcsolat „amerikai motorja".
A hosszú repülőutat követően, október 24-e estéjén a toledói Magyar Klubba érkező Talabér Márta alelnököt egy különleges nemzetközi (magyar - amerikai) koncerttel köszöntötték. A rendezvényen részt vett Ann Galloway a testvérvárosi kapcsolatok országos szervezetének alelnöke és Újvági Péter Ohio állam parlamenti képviselője is üdvözölték az Ohióba érkezett Veszprém megyei vendégeket.
A látogatás ideje alatt a Toledói Egyetemmel, Lourdes College-al és a Bowling Green Állami Egyetemmel megbeszélésekre került sor a lehetséges egyetemi, illetve szociális képzések területén történő együttműködésekről.
Több középiskola, illetve délutáni foglalkoztató központ működésébe nyertünk bepillantást, amelyek lenyűgöző precizitást, fegyelmet és sokoldalúságot mutattak. Az egyetemi előkészítést célul kitűző iskolában kiváló tanárokat, egyedi oktatási módszereket, míg az ifjúsági foglalkoztató központban, művészeti iskolában a modern technika és a kreatív alkotás széleskörű lehetőségeit biztosították a diákoknak.
Bowling Green városában egy újszerű elveket alkalmazó szociális központba látogattunk el, amelynek a különlegességét az adja, hogy a család részére biztosított - mind szociális, gyermekvédelmi, mind egészségügy ügyintézési - szolgáltatások mellett, ugyanazon a helyen, a munkanélküliek támogatására önéletrajzíró, munkainterjú tréningeket is tartanak, lehetővé téve, hogy az emberek megtanuljanak önállóan boldogulni.
A meglátogatott intézmények, központok nemcsak hatékony működésükben, hanem korszerű felszereltségükben, egyén központúságukban is elüt az itthon megszokott átlagtól. Az iskolák elméleti tudást átadó drámaszekciói mellett, a hétköznapi életben alkalmazható gyakorlati tudás átadására asztalos műhellyel, autószerelő műhellyel és varrodával is rendelkeznek. A modern élet elvárásaihoz és a tanulók igényeihez alkalmazkodva, több iskolában moderntánc váltja fel a lányok kötelező testnevelési foglalkozásait, továbbá sok személyiségformáló önkéntes munkát ajánlanak a közösség építésére. A diákok számára kiírt iskolai projektek önmegvalósításra ösztönzik a diákokat, de teret engednek az önkifejezés különböző formáinak is.
Az eddig elért sikerek és a Wood megyei körút tapasztalatai arra ösztönzik a megyei önkormányzatot, hogy tárja fel a kapcsolat további lehetőségeit; és ha erre a megye lakossága, civil szervezetei és oktatási intézményei részéről igény mutatkozik, akkor hivatalos megyei szintű kapcsolatot is kialakítson.

forrás:vpmegye.hu

MCOnet Veszprém Online - veszprem.mconet.biz

Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Túl az Óperencián - Amerikai tapasztalatok

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu