Veszprém - Tavasz a fotókon

Veszprém - A kikelet ígéretét vitte Kovács Pál, a Hemo Fotóklub tagja az intézmény álmos falai közé A tavasz színei című kiállításával, melyet március 30-ig tekinthetnek meg az érdeklődők.

A csütörtöki megnyitót Hriczu Ádámnak, a Csermák Antal Zeneiskola növendékének gitárjátéka vezette be. Szokoly Tamás költő betegsége miatt Babják László, a Hemo Fotóklub vezetője méltatta Kovács Pál munkásságát.

Az idős fotós már ifjú kora óta hódol szenvedélyének, nagy hévvel keresi a megörökítendő pillanatokat, lelkesen adja át tudását a fiatalabb generációnak. A kiállítás anyagát a tavasz beköszöntét ábrázoló képeiből állították össze: feslő bimbók, virágzó faágak, homályból előtörő, szivárványként kirobbanó színorgia kápráztatja el azokat, akik kíváncsiak a fotókra. Kovács Pál nemcsak a hazai ébredő természetet hozta magával, hanem külföldi tájak virágba borulását is a nagyérdemű elé tárta. A kiállítás végén Hriczu Ádámot az ugyancsak zeneiskolás Nagy Imola kísérte fuvolán.

Egy John Dowland-dalt adtak elő, és ezúttal a fuvola lágysága miatt a tavasz már nemcsak láthatóvá, hanem hallhatóvá is vált a megnyitó közönsége számára.

veszprem.hu-naplo

Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Tavasz a fotókon

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu