Veszprém - Sikert és elismerést várnak, szeretet és akarat, amit adnak
Arról azonban igen nehéz beszélni, ki is számít hátrányos helyzetűnek - mondta Wéber László önkormányzati képviselő -, hiszen más szempontok alapján minősít, kategorizál egy iskola, a családsegítő központ vagy éppen a családotthon. A társadalmi integráció azonban - folytatta Wéber László - a kevesebb eséllyel rendelkezők számára a legfontosabb. Az egyesület ebben a munkában tud segíteni. Gondot okoz az is, hogy a hátrányos helyzetben élő családok sokszor visszahúzódnak, szeméremből vagy álszeméremből nem kerülnek látókörbe. Ha jelentkeznek is, akkor inkább a nyári táborok a népszerűek gyermekeik körében.
A Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület már a tanév kezdetén letette névjegyét: felkeresték a város iskoláit, s azoknak vezetését bevonva ajándékoztak (mintegy négyezer forint értékben) 34 kis- és nagyobb diáknak tanszercsomagot. Ehhez persze kellett a támogatók önzetlen segítsége is.
Az egyesület most egy igazi nagy „dobásra" készül: november 21-22-én fesztivált rendeznek. Az előkészületekbe bevonták Polinszky András és Wéber László képviselőket, de rajtuk kívül még nagyon sokakat, akiktől azt remélik, jelenlétükkel emelni fogják annak fényét. A „Segítsünk, ahogy csak tudunk" mottójú fesztivál november 21-én ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét egy zászlóátadással (Nagy Jenő országgyűlési képviselő részéről), majd Debreczenyi János polgármester, fővédnök nyitja meg a kétnapos programsorozatot. A köszöntőt pedig az egyesület elnökétől, Molnár Ferenc Rolandtól hallhatják.
Az első napon megyeházi vetélkedő, egészségügyi előadás (VMK), kiállítás (megyeháza) várja az érdeklődőket, majd a délután folyamán látványos gálaműsor szórakoztatja a kicsiket, nagyokat. Már eddig is számos iskola, csoport jelezte fellépési szándékát, de már most bizonyos, hogy lesz tánc, zene, eljönnek a Szilágyi iskola cserkészei stb. A fesztivál második napján jótékonysági bál lesz a Pannon Egyetem aulájában.
Molnár Ferenc Roland elmondta, hogy 3-400 embert várnak, s az ötezer forintos belépők árából egy későbbi jótékonysági rendezvényt kívánnak támogatni. A fesztivál számos védnöke mellett díszvendégei is lesznek Bernáth Ildikó, Nagy Jenő és Pál Béla országgyűlési képviselők személyében a bálnak. A zenét a Rulett együttes szolgáltatja.
(forrás:veszprem.hu-Vehír)
MCOnet Veszprém Online - veszprem.mconet.biz
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Sikert és elismerést várnak, szeretet és akarat, amit adnak
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu