Veszprém - Rendkívüli közgyűlés: nincs döntés a népszavazásról
Az érdemi vita csak ezek után kezdődhetett el. Debreczenyi János bevezetőjében úgy fogalmazott, hogy céljául tűzte ki a gyűlölködés megállítását a város határainál. Úgy látom - folytatta -, ennek vannak eredményei, tudunk együttműködni az ellenzéki politikusokkal. Ilyen például az SZDSZ-MSZP kezdeményezés, mely a városbeli parkolási díjak eltörléséről november 27-én kelt előterjesztéshez köthető. Ebben az is szerepelt, hogy a polgármester választási kampányában a parkolási díjak eltörlésére tett ígéretet, ehelyett ötezer forintos Veszprém kártya kedvezményt kaptak a gépkocsi-tulajdonosok.
Ezután jelentette be Debreczenyi János, hogy az eredeti „A" és „B" javaslatokat (támogatja-e a lakosság a parkolási díj eltörlését, vagy nem, s erről a júniusi közgyűlésen szülessen határozat) megtoldja egy „C" javaslattal. Ennek a lényege: Veszprém Megyei Jogú Város képviselő-testülete egyetért a parkolási díjak 2010. január 1-jével történő megszüntetésével, s felszólítja a jegyzőt, hogy azzal ezzel kapcsolatos jogi lépéseket tegye meg.
A vitában először Hartmann Ferenc szólalt fel, melyben a polgármester felelősségét húzta alá.
Felelőtlenül fogalmazta meg, hogy „mit akar a város? Egy olyan Veszprémet, ahol ingyenes a parkolás az egész városban." A képviselő a polgármester szemére vetette 2006-os ígéreteit, megjegyezve, hogy 200 millió forintot kidobni felelőtlenség, s ezt a szocialisták már akkor is megalapozatlannak és képtelenségnek tartották. Még csak kísérletet sem tettek ígéreteik beváltására - summázta Hartmann Ferenc. Hozzátette: népszavazási kezdeményezésünkben nem azt kértük, hogy a város egész területén legyen ingyenes a parkolás. Ezt képtelenségnek tartottuk, s tartjuk ma is. Célunk az volt, hogy tükröt tartsunk önök elé, rákényszerítsük önöket arra, hogy belenézzenek.
Debreczenyi János visszautasította az ellene fölhozottakat, s a Hartmann Ferenccel való kapcsolatot nem tartotta konstruktívnak. Én tartozom a számadással - mondta -, nem ön én helyettem.
A következő szókérő Némedi Lajos volt, aki szerint nincs összhangban a polgármester által előterjesztett és a napirendi pont.
Debreczenyi János viszont arra mutatott rá, hogy előterjesztőként joga van újabb előterjesztést tenni. Ezt erősítette meg dr. Büki Szilvia jegyző is, mondván, nem gondolja, hogy az szmsz-szel az ellentétes lenne.
Itt politikai vita keletkezett, s ebben nem kívánok részt venni a továbbiakban - emelkedett szólásra Molnár Ernő, majd kivonult a teremből.
Mazák György arról szólt, hogy régóta ki kellene dolgozni Veszprém közlekedési rendjét, s egyetért Némedi képviselővel, s előkészítetlennek tartja ő is a napirendet.
Az MDF képviselője, dr. Bense László Erik visszautalt pártja 2006-os álláspontjára, amikor is részleges ingyenességet javasoltak. Felvetette a kérdést, mi lesz a technikai eszközökkel, ha a testület ingyenessé teszi a parkolást.
Katanics Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy elfelejtettek Némedi képviselő ügyrendi javaslatáról szavazni. A polgármester felkérte Némedi Lajost, fogalmazza meg pontosan előterjesztését.
Némedi Lajos a „C" javaslat kihagyását javasolta figyelmen kívül hagyni. Ezt a jegyző is megerősítette, végül 13 igen, 2 nem és 2 tartózkodás szavazattal elfogadták a polgármesteri javaslat levételét a napirendről.
Porga Gyula alpolgármester szerint komolytalanná vált a helyzet, hiszen - utalva arra, hogy újabb képviselők hagyják el a termet - akik kezdeményezték a népszavazást, most „elbújtak".
Végül Némedi Lajos tette fel az i-re a pontot: „Négy SZDSZ-es képviselő nincs itt, vegyük le napirendről a népszavazás témát!"
Debreczenyi polgármester megjegyezte, hogy így kicsúszhatnak a 30 napos terminusból, bár az ünnepek utáni első nap még belefér a végső döntésbe.
(forrás:veszprem.hu-Vehír)
MCOnet Veszprém Online - veszprem.mconet.biz
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Rendkívüli közgyűlés: nincs döntés a népszavazásról
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu