Veszprém - Parkerdő a fizikai és lelki egészségért

Veszprém - Hatvanöt és fél millió forint beruházással Parkerdőt alakított ki Veszprémben, a Gulya- dombon a HM Verga Zrt., amit szalagátvágással adtak át az érdeklődőknek október 17-én.

Kulcsár Zsolt, a cég vezérigazgatója és Imre János, az igazgatóság elnöke köszöntője után Debreczenyi János polgármester arról beszélt, hogy korunkban nagyon fontosak, ritka kincsek az olyan helyek, ahol az ember pihenhet, feltöltődhet fizikai és lelki tekintetben egyaránt. Ezt a város is kiemelten kezeli, hiszen rövidesen száraz ródlipályát, és szilikon lapokból jégpályát alakítanak ki.
Dr. Szeredi Péter, a HM kabinetfőnöke egyebek mellett üdvözölte a létesítményt, ahol tanösvényt, tornapályát, kutyafuttatót, szánkópályát, kilátót és sportpályát alakítottak ki. A beruházásból 35,5 milliót az állam finanszírozott, a többit pedig az erdészeti társaság.
-A Verga Zrt. erdei iskolái, parkerdői, arborétuma országosan is elismerés érdemel - fogalmazott a szónok.
A vendégek, köztük a cég, a város és a megye ismert személyiségei séta közben tekintették meg a Parkerdőt.

forrás:vpmegye.hu

MCOnet Veszprém Online - veszprem.mconet.biz

Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Parkerdő a fizikai és lelki egészségért

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu