Veszprém - Pannon Várszínház 2008-2009
A Tánc Fesztiválja biztos anyagi alapot kapott azzal, hogy az önkormányzat három éven át, évi 2.3 millió forint támogatást biztosít számunkra, és erősödni fognak a tavaszi és nyári fesztiváljaink is - mondta. Gyakran hallom, hogy néhányan amatőr színháznak neveznek bennünket, ami nem feltétlenül pejoratív kifejezés, de ha megnézzük, hogy a magot alkotó tizenhét színészünk közül nyolc rendelkezik végzettséggel e terén, hárman pedig most szerezték meg azt, az elnevezés nem állja meg a helyét. Idén négyen igyekeznek megszerezni a színész II. minősítést, de a többiek esetében is elsősorban a teljesítmény és nem a papír a döntő. Fontos, hogy a veszprémi művészeti társulatok kölcsönösen elismerjék egymást, és felvegyék egymással a kapcsolatot. Az összefogásban tőke van, és lehet, hogy a városi szintű együttműködés valami teljesen újat hozhat létre. Előfordul, hogy hallom a kérdést: Milyen színház ez, ahol csak én rendezek? A történelemben mindig voltak ilyen színházak, és vannak ma is, nem beszélve a táncszínházakról. Idén a saját berkünkön belül szeretnénk megteremteni a rendezés lehetőségét, és bérletes előadásink között is lesz olyan, melyet olyanok rendeznek, akiket eddig színészként ismertünk. Új tagjaink idén rendhagyó módon csak hölgyek - fejezte be Vándorfi László, és hivatalosan is bemutatta Stefancsik Annamáriát, Kreschka Ágnest, Fekete Boglárkát és Kiss Borbálát.
Ezután Veszprém város alpolgármestere, Porga Gyula köszöntötte a társulat régi és új tagjait. Kívánom, hogy mindannyian érezzétek jól magatokat Veszprémben - tette hozzá. A direktor úr gondolataihoz csatlakozva a Művészetek Háza igazgatója, Hegyeshalmi László folytatta: Intézményünk sem csak a saját szobrát kívánja aranyozni; az együttmüködés hívei vagyunk. Jó munkát kívánok mindenkinek!
A 2008-2009-es évad előadásai:
Boldog idő - musical Zorán dalaiból
A muzsika hangja - musical
Vízkereszt vagy amit akartok - vígjáték az Omega együttes zenéjével
A miniszter félrelép - vígjáték
Táncdalfesztivál - játék a 60-70-es évek slágereire
Ifjúsági bérlet:
A Pál utcai fiúk - játék két részben
Kinizsi Pál - musical
Gyermek bérlet:
Ágacska - zenés mesejáték Egyed Brigitta és Vándorfi László rendezésében
Fehérlófia - zenés mesejáték
A Pannon Játékszín műsora:
Picasso: A telibe viszonzott vágyakozás - Kiss Dávid rendezésében, Vándorfi László művészeti vezetése mellett
F. G. Lorca: Bernard Alba háza
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
Karinthy Frigyes: Omnibusz
Mivel a meglévő bérletek megteltek, újat indít a színház, Agárdy Gábor-bérlet néven. Ennek előadásai vasárnap délután ötkor lesznek.
Szeptember 26-án, 17 órakor meghívott pedagógusoknak, intézményvezetőknek mutatják be A Pál utcai fiúk előadást, utána pedig a társulat néhány tagjából álló Roxity zenekar várja szabadtéren, a színház előtt a veszprémieket.
A hivatalos évadnyitó előadás október 4-én a Boldog idő.
(forrás:veszprem.hu-Vehír)
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Pannon Várszínház 2008-2009
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu