Veszprém - Nyertek az ászok

Veszprém - A kompetenciaalapú oktatást az Ipari Szakközépiskola és Gimnázium is fontosnak tartja, az ezt célzó európai uniós Hefop-pályázaton tizennyolcmillió forintot nyert.

2006 februárjában kezdődött és tegnap zárult az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európa-terv keretében megvalósult Hefop 3.1.3.-as Felkészítés a kompetenciaalapú oktatásra címet viselő projekt a veszprémi Ipari Szakközépiskola és Gimnáziumban. A Gépész, vegyész - sok ász című pályázaton a középfokú intézmény tizennyolcmillió forintot nyert, ennek csaknem felét eszközbeszerzésre - digitális táblák, projektorok, számítógépek, tananyagok - fordították, tájékoztatott Sándor László igazgató. A projektben hét tanár vett részt, ők továbbképzéseken sajátították el a módszer alkalmazásához szükséges ismereteket.

Az úgynevezett kompetenciaalapú oktatást a szövegértés, matematika, történelem, fizika, kémia, idegen nyelv, informatika tantárgyak tanításánál alkalmazták 2006 szeptemberétől két kilencedikes - vegyész és gépész - osztályban. Az oktatást a 2007/2008-as tanévben újabb két osztályban vezették be, az ebben részt vevő tanárok belső felkészítésen vettek részt. A program felmenő rendszerben folytatódik.

veszprem.hu-naplo

Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Nyertek az ászok

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu