Veszprém - Nincs válságban a költségvetés
A megyeszékhely polgármestere reagált így tegnap a közgyűlés szocialista frakcióvezetőjének, > Hartmann Ferencnek az állításaira. > Debreczenyi János elismerte, az ingatlanbevételeket nem sikerült teljesíteni, mert nem érkezett meg a vevő . Az ebből tervezett 650 millióból csak 100 millió jött be, ezért a működési feltételek biztosítása miatt 500 millió forint rulírozó hitelt kellett felvenni. De összességében a tervezett 1,7 milliárd rulírozó hitel helyett még egymilliárd felvételére sem került sor. Pontosította azt az állítást is, mely szerint a korábbi ciklusban, ellenzéki képviselőként nem értett egyet az önkormányzati tulajdonú cégek összevonásával. Debreczenyi János ekkor képviselőként csupán a holding típusú összevonással nem értett egyet, mert ebben az esetben egy olyan vízfej jött volna létre, melynek nincs fő tevékenysége. Végezetül felidézte Hartmann Ferencnek azt az állítását, hogy Veszprém jobbat érdemel . Ezzel kapcsolatban azt mondta, minden település a legjobbat érdemli. Nekünk, városvezetőknek saját magunk felé is elszámolási kötelezett-ségünk van. 2010-ben csak akkor vállalom újra a megmérettetést, ha addig a saját értékrendem szerint tudok dolgozni.
> Czaun János annyit tett hozzá az elhangzottakhoz, hogy a város költségvetéséből hiányzik az a több száz millió forint, amennyivel kevesebb az állami támogatás a korábbi években folyósítottnál.
A közgyűlés még nem döntött abban, hogy eladja-e a közgazda-sági szakközépiskola épületét, de a szándék nem ennek az egy ingatlannak az értékesítése, hanem környezetében lévő rendezetlen résznek a helyreállítása – válaszolta kérdésünkre a polgármester.
veszprem.hu
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Nincs válságban a költségvetés
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu