Veszprém - Nehéz küzdelem a kábítószer ellen

Veszprém - A függőség nem gyógyítható, csak az absztinens periódusokat lehet évekig, akár évtizedekig kitolni - hangzott el a Közösen a drog ellen címmel rendezett konferencián.
A kábítószerrel való visszaélések az összbűncselekmények mindössze 0,5-2,5 százalékát teszik ki a megyében, de jelentős a látencia, illetve a helyzet súlyosságát nem mindig az esetek száma jellemzi pontosan - hangoztatta a megyei főkapitányság bűnmegelőzési osztályának kiemelt főelőadója. Futtató Norbert beszélt arról is, hogy a kábítószerrel kapcsolatos ügyeket nehéz felderíteni, mert egyrészt kevés jut a rendőrség tudomására, másrészt a fogyasztók leginkább a fiatalok, fiatal felnőttek olyan populációhoz tartoznak, akiket a rendőrség nehezen ér el. A megyében továbbra is a marihuána a piacvezető 55-60 százalékos arányával, míg az úgynevezett parti, vagy diszkó drogok (speed, ecstasy) aránya 13-20 százalék között mozog.

Wéber László, a veszprémi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke szerint azt kell eldönteni, hogy a drog ellen könnyűlovassággal, vagy nehéztüzérséggel vegyék fel a harcot. Ismertette a Veszprémben tanuló egyetemisták bevonásával végzett kutatás eredményét, ami szerint a megkérdezettek 54 százaléka úgy véli, hogy a környezet instabil, a szabályok nem segítik az érvényesülést, ezáltal a fiatalok könnyebben nyúlnak a kábítószerekhez.

(forrás:veszprem.hu-Napló)

MCOnet Veszprém Online - veszprem.mconet.biz

Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Nehéz küzdelem a kábítószer ellen

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu