Veszprém - Mérföldkő a pszichiátriai gondozásban
Két és fél millió forint alapítványi támogatással, ezen felül sok társadalmi munkával újították fel a megyei kórház rendelőintézete negyedik emeletén a pszichiátriai gondozót, ahol hatszáz gondozott, és 7-800 járóbeteg ellátását képesek megoldani a jövőben. A létesítményt Györe Gyöngy a Veszprém megyei pszichiátriai centrum főorvosa kiemelkedőnek minősítette az országban a június 20-i átadáson, amelyen Császár László a megyei közgyűlési elnök főtanácsadója is résztvett.
Mérföldkőnek nevezte a rendelőintézet negyedik emeletén megvalósított beruházást Vándorfi Győző a megyei kórház járóbetegellátásáért felelős igazgatója, és Balczár Lajos főorvos, a felújított részleg igazgatója. A korszerűsítés érdekében hozták létre a Pszichiátriai Betegekért Alapítványt, amelyet főként gyógyszercégek támogattak. Három rendelőt, két csoportterápiás helyiséget alakítottak ki, a korábbi tárgyalókból két külön szobát. Új bútorzatot vásároltak, és ezentúl lehetőség nyílik arra is, hogy adott esetben beteg és orvos négyszemközt beszéljen egymással. Két-két főállású és részmunkaidős szakember, valamint ugyanilyen létszámban és foglalkoztatásban dolgozik pszichiáter az átadott Felnőtt Pszichiátriai Szakrendelőben és Gondozóban. Györe Gyöngy, a megyei pszichiátriai centrum igazgató főorvosa áttekintette a megye pszichiátriai múltját, különös tekintettel az 1971-ben létrehozott sümegi, az 1972-ben indított dobai, az 1973-től működő tapolcai és az 1974 óta működő veszprémi szakrendelésekre. A főorvos kifejtette: az országban az elsők közé tartozik Veszprém megye pszichiátriai gondozásban és szakrendelés működtetésében. Az ellátásra nagy szükség mutatkozik - hangsúlyozta - ugyanis a betegek száma rohamosan nő, és szerencsére a mentálhigiénés kultúra is sokat fejlődött. Az emberek ma már egyre többen mennek el hasonló szakrendelésekre, korábban ez sokak számára tabunak számított. A most átadott szakrendelő és gondozó korszerű, emberközeli, barátságos és eszétitikus. Működik életmód klub, amely a közösségi pszichiátriában meghatározó. Az átadáson Györe Gyöngy főorvos egy somlói művész képét ajándékozta Balczár Lajos főorvosnak.
vpmegye.hu
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Mérföldkő a pszichiátriai gondozásban
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu