Veszprém - Megvan az 1000. Veszprém-kártya

Veszprém - Szabó Ottó, a Veszprémi Légtérellenőrző Ezred hivatásos katonája vehette át az ezredik Veszprém-kártyát Czaun János alpolgármestertől kedden délelőtt. A kedvezményesen igénybe vehető szolgáltatások közül még mindig a parkolás a legnépszerűbb. Az ezer Veszprém-kártyához összesen 723 parkoló plasztik kártyát vásároltak a helyi lakosok. Ez annyit jelent, hogy ma már minden huszadik autós évi 7000 forint értékben ingyen parkolhat a város területén.
Czaun János komoly sikernek értékelte, hogy bár naptári évhez igazítják a kártya érvényességét, még így az utolsó hónapokban is fogy. Az első hónapban, januárban közel 400-at, februárban 350-et adtak el belőle. A nyári forgalom visszaesett, június óta átlagosan hetente 8-10 igénylés van a hivatalban. Azt tervezik, hogy jövőre, ha a költségvetés is engedi, bővítik majd a kedvezmények körét, az érvényességet pedig a kiváltástól számított egy évben határozzák meg - tudtuk meg az alpolgármestertől.

A Veszprém-kártyáért egy évre összesen 960 forintot kell fizetni, ehhez jön a parkoló kártya, amit csak egyszer kell megvásárolni további ezer forintért, mellyel évente 7000 forint értékben lehet ingyenesen várakozni.
Szabó Ottó - az ezredik Veszprém-kártya tulajdonosa - családjával 1999 óta él Veszprémben, a szolgálat ekkor szólította ide Taszárról. Mivel az állandó lakcímet nemrégiben tudta bejelenteni, csak most igényelhette a plasztikot. Azt mondja elsősorban a parkolási kedvezmény ragadta meg, de élni fog a kedvezményes étkezési és tankolási lehetőséggel is, azon szolgáltatóknál, akik csatlakoztak az önkormányzat programjához, tehát Veszprém-kártya elfogadó helyek.

forrás:vehir.hu

Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Megvan az 1000. Veszprém-kártya

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu