Veszprém - Megtelik élettel a vár
Összesen nyolc nyertes pályázatot hirdettek a régióban: Veszprém megyében kétmilliárd forintból három, Fejérben 994 millió forintból kettő, Komárom-Esztergom megyében pedig 1,7 milliárd forintból szintén három épület újul meg. A fel nem használt mintegy kétmilliárd forintnyi összegre jövőre újból lehet pályázni.
A megyében a legtöbb pénzt, 750 millió forintot a veszprémi főegyházmegye nyerte el. Márffy Gyula érsek elmondta: örül, hogy sikerült olyan pályázatot összeállítani, amely méltó volt arra, hogy ekkora támogatást nyerjenek. A 880 millió forintos projektnek hála tovább bővül a veszprémi vár értékmegőrző funkciója, ráadásul a Dubniczay-ház és a ferences templom közötti épület, a Bíró-Giczey-ház látogató-, illetve kommunikációs központtá alakításával növekedhet a turisták itt-tartózkodási ideje is.
Mint ahogy Szíjjártó Orsolya, a pályázatíró cég képviselője és dr. Mail József, az érsekség gazdasági helynöke elmondta: a térségi tematikus egyházi út gondolata három évvel ezelőtt merült fel. Az állami kárpótlásból visszakapott épület azonban nem szakrális tér lesz: a mintegy ezer négyzetméteres látogatóközpontban meg lehet pihenni, helyet kap egy könyvtárszoba, zene- és vetítőterem is, valamint egy reprezentatív helyiség, amely Veszprém egyik legértékesebb szobája lesz XVIII. századi világi freskóival. De állandó kiállítások, gyermekfoglalkoztató, teaház és kert is várja a látogatókat. A Szalézi Szent Ferenc nevét viselő kommunikációs központ a tervek szerint interaktív lesz, akár az ostyasütést is ki lehet próbálni, a teaházban pedig az egyházmegye miseborait is meg lehet kóstolni. Szíjjártó Orsolya hangsúlyozta: nagyon hiányzott már a várból egy ilyen jellegű létesítmény, ugyanis a turisták most csak felsétálnak a várba, holott növelhető lenne az itt-tartózkodás. Veszprém jelenleg - csakúgy, mint Sárospatak és Esztergom - csupán negyedannyi vendégéjszakát produkál, mint Eger, Pécs vagy Sopron. A beruházás jövőre kezdődhet el, és várhatóan 2010 vége felé már ki tudja szolgálni a várba érkező vendégeket.
A megyében a várpalotai Thuri-vár építészeti felújítása 624 millió forintos támogatást kapott, a sümegi vár integrált turisztikai fejlesztésére pedig 682 millió forint jutott.
(forrás:veszprem.hu-Napló)
MCOnet Veszprém Online - veszprem.mconet.biz
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Megtelik élettel a vár
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu