Veszprém - Másfél milliárd Veszprém megyének

Veszprém - Ajka, Béb, Csetény és Várpalota összesen 1,5 milliárdos vissza nem térítendő, uniós támogatáshoz jutott a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács pályázati kiírásával.

Ajka, Béb, Csetény és Várpalota összesen 1,5 milliárdos vissza nem térítendő, uniós támogatáshoz jutott a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács pályázati kiírásával - közölte Pál Béla, a tanács elnöke a december 22-i sajtótájékoztatón, a Megyeházán a nyertes önkormányzatok polgármesterei, valamint országgyűlési képviselője társaságában.
A pályázat célja: egyfelől a leromlott, vagy leromlással veszélyeztetett városrészek rehabilitációja, másrészt a települési vízrendezés fejlesztése.
Lasztovicza Jenő közgyűlési elnök, a tanács képviseletében kiemelte: a megyegyűlés mindig alapvetőnek tartotta a kistelepülések pályázataihoz szükséges önrész biztosítását. Erre a célra idén 150 milliót költött a megye, és a támogatásra lehet számítani a jövő évben is.
Schwartz Béla Ajka polgármestere elmondta, hogy a pénzt a művelődési központ színháztermének felújítására, illetve a Városháza és a környéke megszépítésére, a panelépületek felújítására költik. Deák Istvánné, a várpalotai térség országgyűlési képviselője szerint a város jelentősen előrelép a támogatással. Megemlítette: a napokban tudták meg, hogy panelfelújításra is nyertek 98 millió forintot.
-A leszakadással fenyegetett városrészekre költi a város a pénzt. Ily módon Várpalota megfelel a XXI. század elvárásainak - jelezte Németh Árpád Várpalota elöljárója. Albert Mihály Csetény polgármestere üdvözölte a beruházás 85 százalékos finanszírozását.
A pályázaton nyert még vízrendezés fejlesztésre Rácalmás és Seregélyes is.
A nyertesek:
Város rehabilitáció:
Ajka város belváros rehabilitáció: 799.345.000,- Ft
Várpalota város rehabilitációja. 582.473.553,- Ft
Települési vízrendezés fejlesztése:
Béb község vízrendezési-rendszerének fejlesztése: 50.242.000,- Ft
Csetény község belterületi csapadékvíz elvezető rendszerének rekonstrukciója: 72.183.000,- Ft

forrás:vpmegye.hu

MCOnet Veszprém Online - veszprem.mconet.biz

Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Másfél milliárd Veszprém megyének

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu