Veszprém - M8-as: az ígérgetések útja
A miniszterelnökhöz felterjesztést intéz a megyegyűlés, amelyben jelzi, hogy továbbra is késik az M8-as gyorsforgalmi út kiépítése. Ez jelentősen visszaveti a megye, illetve az ország nyugati részének gazdaságát - hangsúlyozta Dr. Kovács Zoltán tanácsnok, bizottsági elnök napirend előtti felvetésére Lasztovicza Jenő elnök a megyegyűlésen november 13-án, a Megyeháza Szent István termében.
A képviselők napirendek keretében fogadták el többek között az idei I-III. negyedévi teljesítését. Módosították a költségvetésről szóló rendeletet, és hat százalékkal emelték a kéményseprő-ipari közszolgáltatás díját. Jóváhagyták a jövő évi belső ellenőrzési tervet. Módosították némely megyei fenntartású intézmény alapító okiratát, és elrendelték egyes megyei működtetésű intézménynél a létszámcsökkentést.
A megyei képviselők döntése szerint integrálták a Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálathoz az új, különleges gyermekotthont (csecsemőotthont).
A megyei közgyűlés felterjesztéssel él a szaktárcához a gyermekvédelmi gondoskodás alatt élő speciális szükségletű gyermekek ellátásának feltételeit megszabó jogszabályok módosításáról.
Döntés született arról is, hogy kik pótolják a közalapítványok kuratóriumi és felügyelőbizottsági posztjait. A testület tájékoztatót fogadott el a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság tevékenységéről.
forrás:vpmegye.hu
MCOnet Veszprém Online - veszprem.mconet.biz
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - M8-as: az ígérgetések útja
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu