Veszprém - Lengyel delegáció Veszprémben
A vendégek délelőtt megnézték a Tihanyi Apátságot, ellátogattak Balatonfüredre. A delegációt délben a Megyeházán Lasztovicza Jenő, a Veszprém megyei közgyűlés elnöke, dr. Zsédenyi Imre megyei főjegyző, Veiland László, a Veszprém Megye Turisztikai Hivatal vezetője fogadta és köszöntötte.
A sajtótájékoztatón Lasztovicza Jenő elnök elmondta: a magyar-lengyel kapcsolat többévszázados múltra tekint vissza, de Veszprém és Tarnow hivatalosan 2002 óta működik együtt elsősorban ifjúsági, sport, kultúrális és turisztikai területen.
Cél, hogy a jó kapcsolatot a jövőben a gazdaságra is jellemző legyen, hiszen a két ország, mint friss uniós tagállam hasonló problémákkal küszködik. A jelenlegi kitűnő kapcsolat előnye az is, hogy a politika felé is erőt sugároz - fogalmazott az elnök, aki régi jó ismerőse a nagykövet asszonynak, ugyanis mindketten Magyarországon végezték a Kertészeti Egyetemet. A találkozón elhangzott: jó kapcsolat kínálkozik a veszprémi és a testvérvárosi egyetem közös kutatómunkájában is. Tarnow évente ifjúsági tornát rendez, amelyre várják a veszprémi fiatalokat is. Íly módon is készülnek a 2012-es foci EB-re, melyet Lengyelország és Ukrajna közösen rendez.
Joanna Stempinska, aki két éve dolgozik Magyarországon kiemelte a közös uniós pályázatok lehetőségét, melyek különösen a kis és középvállalkozókat, mint a gazdaság motorjait érintenék előnyösen.
A látogatás délután a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. megtekintésével ért véget.
vpmegye.hu
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Lengyel delegáció Veszprémben
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu