Veszprém - Közgyűlési döntések

Veszprém - Közel háromórás vita után, együttes ülésen fogadta el Veszprém és Szentkirályszabadja képviselő-testülete a repülőtér területére vonatkozó rendezési terv módosítását.
A vita során azonban kiderült, a változtatás egy részével a tulajdo-nos Budawest Zrt. nem ért egyet, mert szerintük az, hogy első ütemben a beépíthetőség mértékét 10 százalékban korlátozzák, ellentétes az adásvételi szerződéssel, ráadásul akadályozhatja a reptér melletti, más fejlesztési lehetőségek megvalósítását is. Az aggályokkal egyébként egyetértett a szocialista frakció több tagja, éppen ezért a képviselőcsoport módosító indítványt nyújtott be a korlátozás ellen - ezt leszavazta a testület.
A napirendek megtárgyalása előtt megismerhették a hónap műtárgyát, amely ezúttal a Bakony Fotóklub lett. A csoport egy vetítéssel egybekötött prezentációval mutatkozott be a képviselők-nek. Mátyus Károly vezető elmondta, harminc éve amatőr fotós és öt éve irányítja a klubot. A szervezet egyébként 12 fővel alakult meg, számuk mára elérte a 48 főt. Hozzátette, 2003 óta önálló galériával is rendelkeznek, amely a VMK-ban kapott helyet.

Az ülésen a testület döntött arról is, hogy Eisenbeck István nyugdíjba vonulása miatt egy évre a jelenlegi igazgatóhelyettest, Veress Józsefet nevezik ki a Dózsa iskola élére. A leköszönő igazgatónak több mint négy évtizedes munkáját jó néhány képviselő megköszönte. Eisenbeck István pedig arra kérte a közgyűlést, tegyenek meg mindent azért, hogy a Dózsa iskola teljes rekonstrukciója mihamarabb megvalósulhasson.

forrás:veszprem.hu

Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Közgyűlési döntések

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu