Veszprém - Közgyűlési döntések

Veszprém - Elfogadta a közgyűlés csütörtöki ülésén a városi strand megvaló-sításáról szóló határozatot. A Veszprémi Közüzemi Zrt. saját költségén, várhatóan mintegy 360 millió forintból építi meg 2009 nyarára a Március 15. úti uszoda mel-letti területen a változó vízmélységű nagy medencét és egy kisebb pancsolót.

A képviselő-testület többek között tájékoztatót hallgatott meg a többfunkciós csarnok beruházásának jelenlegi pénzügyi helyzeté-ről. Debreczenyi János polgármester elmondta, információi szerint a balatonalmádi rendőrség a napokban indít nyomozást annak megállapítására, ki tehető felelőssé a csarnok építésének engedély nélküli megkezdéséért.

A közgyűlés tagjai a napirendek megtárgyalása előtt rövid filmet tekintettek meg a jégpálya működéséről, illetve meghallgatták a Botev iskola negyedik osztályos tanulójának, Dobos Eszter ezzel kapcsolatos élménybeszámolóját is. Göttlinger László, a közüzemi zrt. vezérigazgatója az ülésen elmondta, a létesítmény novembertől áprilisig működött, ez idő alatt 5426 iskolás látogatta meg a jégpályát.

Első alkalommal, de a szervezők szándéka szerint nem utoljára rendezik meg május 31-én a Veszprémi Kerékpáros Napot. A programra korosztálytól függetlenül mindenkit várnak. A sajtótájékoztatón Tóthné Pápai Zita, a Rózsa Úti Általános Iskola testnevelő tanára elmondta, a 10 órakor rajtoló Gulyadomb-kupára két távon is lehet nevezni, és korcsoportonként díjazzák majd a legjobbakat. Az óvodásoknak és az általános iskolásoknak, kezdő bringásoknak is tartogatnak programot, számukra ügyességi gyermekpályát alakítanak.

veszprem.hu

Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Közgyűlési döntések

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu