Veszprém - Kötet Horváth Balázsról

Veszprém - A 2006-ban elhunyt dr. Horváth Balázs országgyűlési képviselőről megjelent dokumentumkötetet mutatták be a sajtó képviselőinek.

Az igazat nem hamisítom, a hamisat nem igazítom címet viselő kötetről dr. Horváth Zsolt országgyűlési képviselő elöljáróban elmondta, hogy egy évvel ezelőtt a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány hirdette meg, hogy emléket állítanak a politikusnak, aki a rendszerváltás egyik meghatározó személyisége volt. Az ezer példányban megjelent s az alapítványnál kapható könyv szerkesztője, Fenyvesi Ottó költő nagy műveltségű, igen tájékozott embernek jellemezte Horváth Balázst, aki sokat nyilatkozott az újságíróknak. Nemcsak a jobb-, hanem a baloldali sajtó is kedvelte. Őszinteségét sokan kihasználták, később belerúgtak . Antall József után őt bántották legjobban, különösen a taxisblokád idején. A rágalmakat nehezen viselte. Belügyminiszterként erőfeszítéseket tett, hogy a rendőrséget emberbarát szervezetté alakítsa át. Ő dolgozta ki a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslatot. - Számomra egy bohém ember volt, egy szent ember , aki mindent megosztott a barátaival. A pannon polgárnak nem voltak előítéletei - mondta a könyv szerkesztője. Hozzátette: az MDF is szent dolog volt számára, de később gondja volt a pártjával. Egyike volt azoknak a politikusoknak, akik nem gazdagodtak meg, korrupciós ügy nem kötődött hozzájuk. Fenyvesi Ottó elmondta, a kötet válogatást tartalmaz a politikus írásaiból, parlamenti felszólalásaiból, illetve beszélgetések, interjúk és a búcsúztatásakor elhangzott beszédek olvashatók. Hatvannégy év emlékét számos fotó mutatja be, majd a kötet végén a képviselő kedvenc ételeinek receptjei találhatók meg.

veszprem.hu-naplo

Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Kötet Horváth Balázsról

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu