Veszprém - Kisbuszt kapott Nagyesztergár
Az alelnök asszony kisbuszt adott át, melyet a nagyesztergári önkormányzat és a német kisebbségi önkormányzat közös pályázatán közösen nyertek el a németországi Belügyminisztériumtól.
A köszöntőkből kiderült: a német állam évente százmillió forinttal támogatja azokat a településeket, ahol német anyanyelvű emberek élnek. A pénz felét egészségügyi, szociális célokra fordítják az esélyegyenlőség megteremtése érdekében. Minden évben néhány darab kisbuszt is ajándékoznak, amelyre több tucatnyi pályázat érkezik. Ottó Péter, Zirc polgármestere kiemelte: a jármú rendkívüli segítséget nyújt a kistérségben, hiszen azzal ebédet, gyógyszert szállítanak, és segítenek a rászorultaknak abban is, hogy eljussanak az orvoshoz. Talabér Márta, a megyei közgyűlés alelnöke egyebek mellett arról beszélt, hogy napjainkban mind többen szorulnak ki az egészségügyi ellátásból, és a róluk történő gondoskodás az önkormányzatokra, illetve a kistérségekre hárul. A zirci kistérségben az összefogás, melyet a mostani átadás is igazol egész Veszprém megyében példát mutat.
vpmegye.hu
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Kisbuszt kapott Nagyesztergár
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu