Veszprém - Készülőben Veszprém megye monográfiája

Veszprém - Megtartotta első ülését Veszprém megye monográfiájának szerkesztőbizottsága a napokban. Az első kötet megjelenését jövő év május 23-ára, a Sólyban tartandó "ezeréves" ünnepi megyegyűlésre tervezik.

Dr. Hermann István, a Kulturális, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság elnökének vezetésével múltidézéssel kezdődött az ülés. A bizottság elnöke felidézte a tíz évvel ezelőtti eseményeket, amikor elindultak a megye-monográfia előkészítő munkálatai, de főképpen anyagi okok miatt nem került sor kiadásra. Megemlékezett az időközben elhunyt Dr. Kubinyi Andrásról, aki a sorozat főszerkesztője lett volna, és Patka Lászlóról, aki a megyei hivatalban gondozta a kiadványt - szerepét Németh József vette át. Az idei évben a Megyei Önkormányzat 4 millió forintot különített el a kiadvány előkészítésére, terveik szerint évente hasonló nagyságrendű összeg biztosításával van remény arra, hogy megyénk monográfiája több kötetben, évenkénti ütemezésben megjelenhessen.
Dr. Galambos István, a Bakonyi Természettudományi Múzeum botanikusa, az első kötet szerkesztője beszámolt a készülő kiadványról. Az első kötet Veszprém megye természetföldrajzával foglalkozik, bemutatja a megye növény- és állatvilágát, geológiáját, és az ősállattan is helyet kap benne. A cikkeken már dolgoznak a szerzők, a kiadványnak jövő év márciusában a nyomdába kell kerülnie, hogy bemutathassák azt az ünnepi megyegyűlésen. Regenye Judit, a Veszprém MegyeiMúzeumi Igazgatóság régésze, a második kötet szerkesztője is megkezdte már a munkát. Ő az őskortól a népvándorlás koráig ívelő kötet szerkesztője, ennek a kötetnek a megjelenését 2010 nyarára tervezik. Jelen volt még a szerkesztőbizottsági ülésen Dr. Solymosi László egyetemi tanár (Debreceni Egyetem Történeti Intézet), a harmadik a megye középkorával-, és Dr. Hudi Józseftörténész (Pápai Református Gyűjtemények), a negyedik az újkorral foglalkozó- kötet szerkesztője is.
Reméljük, minden a tervek szerint halad, és megyénk gazdagodni fog egy összefoglaló jellegű, hiánypótló kiadvánnyal, amelyet haszonnal forgathatnak majd a megyénket, annak múltját elmélyültebben megismerni szándékozók.

forrás:vpmegye.hu

MCOnet Veszprém Online - veszprem.mconet.biz

Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Készülőben Veszprém megye monográfiája

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu