Veszprém - Készül Veszprém kábítószer stratégiája

Veszprém - Többek közt Veszprém készülő kábítószerügyi stratégiájáról tárgyalt szerdán az Oktatási és Ifjúsági Bizottság kihelyezett ülésén, melyet ez alkalommal, a porcelán otthonában, Herenden tartottak. Az egyeztető fórumokat követően olyan koncepció születhet az ügyben, mely 2011-ig határozza meg a legfontosabb feladatokat e téren.
A herendi Fischer Mór Porcelánipari Szakképző iskola igazgatójának, > Kádár Tibornak, valamint Simon Attilának, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatójának invitálására tartotta ülését a bizottság Herenden, s azt egy üzem- és tanműhely látogatással is összekötötték. > Némedi Lajos bizottsági elnök a Vehírnek elmondta, hogy példaértékű a céghez kötődően 100 éve működő intézmény. A manufaktúrával egyébként Veszprémnek kiemelkedő a partneri kapcsolata. A Herendi Porcelánmanu-faktúra Zrt. Több díjat is alapított, felajánlásokat tesznek a városnak, például minden évben egy-egy herendi porcelánvázát ajándékoznak a veszprémi pedagógusoknak a Ranolder-díj mellé.

A mindössze két napirend közül a kábítószer stratégiával foglalkozó előterjesztést > Wéber László neve fémjelzi. A Drogambulancia szakembereinek bevonásával egyeztető fórumot készítenek elő. A stratégia 2011-ig megahatározza majd a legfontosabb, irányadó feladatokat.

Némedi Lajos azt szeretné, hogy a szakértők javaslatait is építsék majd be az előterjesztésbe, s azt így vigyék a közgyűlés elé. A városatya arra hívta fel a figyelmet, hogy bár Veszprém e szempontból kevésbé fertőzött terület, a Balaton-partra, mely alig néhány tíz kilométerre van a várostól, ez nem mondható el. Látnunk kell, hogy főleg nyáron a veszprémi fiatalok a Balatonnál töltik szabadidejük nagy részét, ezért pusztán a veszprémi adatokból nem lehet pontos következtetéseket levonni.

Második napirendi pontként a bizottság a 2007-2008-as tanév tanulmányi versenyein elért eredményeinkről is tájékoztatást kapott. Az elnök elmondta, hogy messzemenően elégedettek a diákok teljesítményével, hiszen országos versenyeken is kiválóan szerepeltek. A hagyományokhoz híven, nekik november 5.-én, a Simonyi Zsigmond Ének-Zenei és Testnevelési Általános Iskolában adják át ünnepélyes keretek között megérdemelt jutalmakat.

(forrás:veszprem.hu-Vehír)

MCOnet Veszprém Online - veszprem.mconet.biz

Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Készül Veszprém kábítószer stratégiája

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu