Veszprém - Járdákat javítanak, padok kerülnek a Kossuth utcára
Már elkezdődött annak a gyalogos tengelynek a javítása, amely az egykor Bástya nevet viselő áruház, valamint a vele szomszédos drogéria között van. Itt szinte mindig állt a csapadékvíz, nem kis bosszúságot okozva az arra járóknak. Az útszakasz kijavításával párhuzamosan a csapadékvíz elvezetéséről is gondoskodnak a kivitelezők (a munkálatok költségeit az önkormányzat fizeti, s jövő hét szerda-csütörtökre elkészülnek vele). Hasonlóképp megújul egy másik útszakasz is az OTP és a Kossuth utca között. A városhoz méltó díszburkolat várja rövidesen a gyalogosokat. A város gyalogos közlekedés szempontjából neuralgikus pontja a Házgyári út. Itt gyakorlatilag csak szabálytalanul és balesetveszélyesen lehet közlekedni a bevásárlóközpont és a Continental gyára között. Az egyeztetések megtörténtek, október végéig befejeződik a közbeszerzési eljárás, s még a tél beállta előtt elkészülhet a járda (ennek költsége 13 millió forint).
Baumgartner Lajos elmondta, hogy a Kossuth Lajos utcai padokat rövidesen kicserélik kényelmes, új padokra (tizenöt érkezését várják a közeljövőben). Ezek költsége (árukkal, lehelyezésükkel együtt) darabonként 150-180 ezer forint között lesz. A belvárosi rehabilitáció során átalakuló Kossuth utca ezáltal is komfortosabb lesz.
(forrás:veszprem.hu-Vehir)
MCOnet Veszprém Online - veszprem.mconet.biz
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Járdákat javítanak, padok kerülnek a Kossuth utcára
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu