Veszprém - Infopont nyílt a belvárosban

Veszprém - Információs pont nyílt turistáknak a Kossuth utcán. Az irodában hétköznap reggel kilenc órától fél ötig, szombaton pedig délután egyig várják a városunkba látogatókat. A veszprémi Tourinform iroda és a Városi Rendőrkapitányság összefogásával idén is lesz információs pont a belvárosban.

Több év után végre nem pavilonban, hanem egy kulturált légkondicionált helységben fogadhatják a városunkba érkező látogatókat, hiszen a sétáló utca egyik utazási irodájában kaptak helyet július 1-től augusztus 31-ig, mondta el lapunknak Dr. Lőrincz Katalin irodavezető. Az információs ponton fiatal, angolul, és németül tudó turizmus, illetve nyelvszakos diákok segítenek majd vendégeinknek turisztikai és bűnmegelőzési információkkal, valamint hazai koncertekre, fesztiválokra is lehet jegyet vásárolni náluk.

Hosszú Petra, aki tavaly a pavilonban dolgozott, is örül annak, hogy irodában fogadják a turistákat, mert a pavilont többen újságosnak, vagy trafiknak nézték, valamint az is nagy fejlesztés, hogy korábbi helyükkel ellentétben idén már Internet kapcsolattal is rendelkeznek.

veszprem.hu-naplo

Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Infopont nyílt a belvárosban

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu