Veszprém - Halláskárosodást is okozhat a Vadvirág óvoda visszhangzása
A döntés szerint az október másodikai közgyűlésre beterjesztik a javaslatot, mi szerint késleltetett fizetéssel, a 2009-es költségvetés terhére javíttatják a hibákat, és szigeteltetik a visszhangzó termeket. Erre jelenleg két ajánlat létezik: míg a Brautech 16 és fél millió forintból a falakat is szigetelné, addig a Józsa és Társa durván fele ennyiből álmennyezetet építene. A bizottság tagjai úgy vélekedtek, hogy a drágább megoldás tűnik megnyugtatónak. Nem csak azért, mert a falakat is burkolná, hanem ezen túl garanciát is vállalna és rendszeresen végezne a munka befejeztével is méréseket, ellenőrzéseket. A két dózsavárosi képviselő, Péterné Rózsa Mária és Mihalovics Péter régóta dolgoznak az előkészítésen. Mindketten szorgalmazzák, hogy a munkálatokat még az idei évben kezdjék meg, mert tarthatatlan, hogy a gyerekek egészségét még tovább veszélyeztessék az itteni körülmények.
Barcza Béláné óvodavezető elmondta, hogy 100 százalékos az Avar utcai Vadvirág Óvoda kihasználtsága. 167 gyermek jár az intézménybe, így a 20 óvodapedagógussal együtt közel 200 ember egészsége került veszélybe a belső zajhatás miatt. Az óvodavezető szerint ez lehetett az oka annak is, hogy a látássérült gyerekek integrációja sikertelen volt. A zajhatás számlájára írta továbbá, hogy a gyerekek fáradékonyak, kimutathatóan romlott a koncentrációs képességük és egyre nehezebb kezelni őket. A pedagógusoknak rendszeres a fejfájása és többen halláskárosodást is tapasztaltak magukon. Nagyon komoly szakmai munka folyik az óvodánkban, ezért más városrészekből is ide hozzák a szülők kisgyerekeiket. Ez évben például létszámbővítést is kérnünk kellett az önkormányzattól - ha meg akarjuk tartani presztízsünket és jó hírnevünket haladéktalanul megoldást kell találni a problémára - mondta Barcza Béláné.
A szülők közül többen is eljöttek a rendkívüli oktatási bizottsági ülésre. Simon Barabara, egészségügyi dolgozó kifejtette a bizottság előtt, hogy az elmúlt két évben egészségügyi és pszichés problémák is jelentkeztek gyermekénél. A nyári időszakban javult a helyzet, a kicsi mozgékonyabb, vidámabb volt, de amióta újra óvodába jár stresszes, ingerült. Sági Petronella, aki jogi területen dolgozik, felhívta a figyelmet egy 2007-es kormányrendeletre, mely szerint az oktatási intézmények zajhatás szempontjából is védendő, védett épületnek számítanak.
A jövő héten újra ülésezik az Oktatási Bizottság. Némedi Lajos bejelentette, hogy addigra elkészül a pontos előterjesztés, melyet újból megvitatnak majd, mielőtt elfogadásra javasolnák a közgyűlésnek. Némedi értetlennek nevezte, hogy Katanics Sándor és Király Viktor nem jelentek meg a rendkívüli ülésen, sőt kifogásolták annak összehívását. Némedi szerint kiemelten fontos ügyről van szó, melyet már a rendes bizottsági ülés előtt, a helyszínen kellett megvizsgálni, körüljárni, hogy a határozati javaslatot kellőképp felkészülten fogalmazzák meg. A bizottsági elnök szerint érdemes lenne átgondolni azok bizottsági tagságát, akik ezen ügy jelentőségét nem érezték, és nem jelentek meg.
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Halláskárosodást is okozhat a Vadvirág óvoda visszhangzása
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu
forrás:vehir