Veszprém - Gyermeknap az Állatkertben

Veszprém - Az 50 esztendős veszprémi Kittenberger Kálmán Növény és Vadaspark idén is várja a gyermekeket és szüleiket, hogy eltölthessenek együtt egy feledhetetlen napot kedvenceik társaságában. Idén megváltozott helyszínen, a Gulya dombi ejtőernyős pályán, ám gazdag programkínálattal kedveskednek a látogatóknak május 25-én.
A gyermeknapi rendezvényen való részvétel a hagyományokhoz híven ingyenes, a parkot pedig a 14 év alatti gyerkőcök ingyen látogathatják. A 14-18 éveseknek sem maradnak ki a jóból, ők kedvezményes belépőt válthatnak. A programok a Pegazus színház gyermeknapi műsorával kezdődnek, majd interaktív vásári bábelőadást láthatnak az érdeklődők, Koffermesék címmel. Lesz Muszkli Miska, vidám, játékos erőpróba, négypróba gyermekeknek, és Lúdas Matyi címmel zenés, interaktív játék kicsiknek és nagyoknak. Mindemellett természetesen játszóház is áll a picik rendelkezésére. A látványosságok között szerepel még a Star Dog kutyaiskola bemutatója is.

A rendezvényt színesíti a budapesti utazó vidámpark, megannyi csodamasinájával. Itt lesz Európa legnagyobb óriás dodgeme, ufóhinta, meseország, lánckörhinta, mesevonat, quadok, szöcske, céllövölde, óriáslégvár, stb. Az időközben megéhezőkről lacikonyha gondoskodik, az édesszájúak számára pedig lesz kürtöskalács, langalló, mézeskalács, törökméz, és mi szem s szájnak ingere.

veszprem.hu-vehir

A rendezvény megközelítése az Állatkert felől, illetve a Kiskőrösi utca felől lehetséges. Ideiglenes forgalmi rend változás 2008. május 24–25-én az Állatkert gyermeknapi rendezvényei miatt: a Veszprémvölgyi utca és az Eszterházi A. utca egyirányúsítva lesz a Pápai út irányába. A Kiskőrösi utcáról a Kőhídon át vezető út a 8. számú főútig szintén egyirányúsítva lesz. A Gulya domb elhagyása Ajka irányába, a főútra jobbra kisíves ráhajtással történhet.


Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Gyermeknap az Állatkertben

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu