Veszprém - Évfordulókat ünnepeltek a Megyeházán

Veszprém - Képzőművészeti-, és fotókiállítással ünnepelte a Veszprém Megyei Önkormányzat a wunsiedeli ifjúsági kapcsolat 25. évfordulóját és Molnár Gábor születésének 100 évfordulóját a Megyeházán a minap.

Délelőtt a megye történetéből, nevezetességeiből, tudósok, költők, festők, írók és sportolók életéből összeállított feladatokra kellett válaszolniuk a résztvevőknek. A vetélkedőt meglátogatta a wunsiedeli delegáció is, amely feladatot is adott a diákok számára. Egy képet kellett összerakniuk, amelyből megtudták, hogy az elmúlt 25 év során több mint 1500 fiatal vett részt a cserében.
A vetélkedő végeredménye: 1.Báthory István Általános Iskola,Veszprém 2. Gyulaffy László Általános Iskola,Gyulafirátót 3. Molnár Gábor Általános Iskola, Ajka4. Megyei Lakásotthonok Igazgatósága,5. Tasner Antal Általános Iskola,Öskü .
Délután Göndör József, az önkormányzat képviseletében köszöntőjében kiemelte a két ország testvérmegyéjének több évtizedes együttműködését. Majd két kiállítást is megnyitott Lasztovicza Jenő, a közgyűlés elnöke. Egyfelől az erre az alkalomra kiírt képzőművészeti tárlatot, valamint a 25 év eseményeiből összeállított fotókiállítást. Dr. Karl Döhler wunsiedeli elnök és Sabine Schelter az ottani ifjúsági kör alelnöke hangsúlyozta: rendkívül lényeges célt szolgáltak az ifjúsági cserék a kelet és nyugat közötti kapcsolatokban.
Talabér Márta alelnök és Vereczki Adrienn a Veszprém Megyei Gyermek-, és Ifjúsági Közalapítvány elnöke adták át a „ Bakonytól Amazóniáig" képzőművészeti verseny nyerteseinek és különdíjasainak a díjakat, akiket 175 alkotásból választott ki a szakmai zsűri Kádár Tibor és Tamás Ákos.
Veszprém megye szépségei gyermek 1 kategória 6-10 évesek:
1.Malasits Martin Ányos Pál Általános Iskola, Nagyesztergár
2.Czepek Júlia Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Magyarpolány
3.Vörösházi Dominik Ányos Pál Általános Iskola, Nagyesztergár
Gyermek 2 kategória 11-14 évesek:
1.Keserű Gábor Ányos Pál Általános Iskola, Nagyesztergár
2.Kozma Andrea Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Magyarpolány
3.Szilágyi Ramóna Ányos Pál Általános Iskola, Nagyesztergár
Ifjúsági kategória 15 évesektől:
1.Kovács Dorottya Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Magyarpolány
2.Császár Bálint, Pápateszér
3.Fekete Róbert Megyei Lakásotthonok, Zirc
Az ünnepségen a Molnár Gábor Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény diákjai és tanárai mutatkoztak be színvonalas műsorral, énekkel, verssel és mesejátékkal.
forrás:vpmegye.hu

MCOnet Veszprém Online - veszprem.mconet.biz

Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Évfordulókat ünnepeltek a Megyeházán

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu