Veszprém - Esélyegyenlőségi tervet kell készíteni az iskolákban
A fenti gondolatokkal gyakorlatilag meg is nyílt a 2008/2009-es tanesztendő, igaz, egyelőre csak a vezetők számára. Ők majd a következő napok egyikén fogják tolmácsolni beosztottaiknak a felsőbb elvárásokat. A Vetési Albert gimnáziumban tartott rendezvényen Szauer István, az Oktatási és Sport Iroda vezetője először azokat a vezetőket szólította meg, akik nyugdíjba vonulásuk (vagy egyéb ok) miatt elbúcsúznak az iskolapadtól, majd azokat, akik új vezetőként lépnek helyükbe.
A Ringató Körzeti Óvoda Teleki Blanka-díjas vezetője, a szintén Teleki-díjas (Dózsa György Általános Iskola) Eisenbeck István (betegsége miatt maradt csak távol), és az Apáczai-díjas Sándor László kapott tapsot kollégáitól, illetve virágcsokrot. Az új vezetői generáció képviseletében Korom Irén (Ringató Körzeti Óvoda), dr. Górné Fazekas Fazekas Ágnes (Cholnoky Jenő Ált. Iskola), Róka József (Hriszto Botev Ált. Iskola), illetve Irányi László (Ipari Szakközépiskola és Gimnázium) kapott csokrot. Láthatóan közmegelégedettségre állhatott a többiek elé Kováts Péter, a Dohnányi Ernő zeneiskola Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt tulajdonosa is.
A folytatásban az intézmények gazdálkodásáról, a tárgyi és személyi feltételek helyzetéről volt szó. Az előadó kiemelte, hogy a veszprémi intézményekben a nevelőmunka eredményes volt, amit egyrészt alátámasztanak a pedagógusokat elismerő kitüntetések, valamint a különféle hazai és nemzetközi versenyeken való diákrészvétel. Az új tanév kapcsán Szauer István kijelentette, hogy az oktatási intézményekben rendben lezajlottak a nyári karbantartások, meszelések. Több iskolában is bevezetik a moduláris szakmai oktatást, elindul a spanyol-magyar (két tanítási nyelvű) oktatás a Vetésiben. Hangsúlyozta, hogy rövidesen el kell valamennyi intézményben készíteni az esélyegyenlőségi terveket. Befejezésül jó tanesztendőt kívánt az irodavezető valamennyi, az oktatásban dolgozónak. A rendezvényen közreműködtek zenével, tánccal, verssel a Vetési gimnázium diákjai.
(forrás:Vehír)
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Esélyegyenlőségi tervet kell készíteni az iskolákban
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu