Veszprém - Elhunyt Kasza László
Az állatkert területe vezetése alatt tizenöt hektárra nőtt, az állatállomány pedig megsokszorozódott. Az akkori szemlélet szerint az volt az állatkertek célja, hogy minél többféle állatot bemutassanak. Ezt a veszprémi kert a lehetőségeihez képest teljesítette is. A hatvanas-hetvenes években igazán gazdag állományt sikerült Veszprémben összegyűjteni. Volt, hogy közel kétszáz, elsősorban nagytestű állatfajt láthatott a közönség, így hosszú éveken át a budapesti mögött a második leggazdagabb állatbemutató volt hazánkban. Mindez köszönhető Kasza Lászlónak. Ő hozta a vadasparkba Böbét a csimpánzt, Böbe nem csak a látogatók kedvence volt, hanem a vele végzett kutatások, a róla forgatott filmek és "festményei" által világszerte ismertté vált. Amikor nem volt egyszerű az állatok, főleg a majmok beszerzése Laci bácsi az akkori Csehszlovákiából motoron hozott haza egyet. Igazgatásának 25 éve alatt az élete volt a veszprémi állatkert, minden napját, sokszor reggeltől késő éjszakáig ott töltötte.
Már kisgyerek korában minden munkát elvállalt a fővárosi állatkertben, csak hogy ott lehessen. 1938-ban ki is nevezték fizetés nélküli állatkerti alkalmazottnak. Ekkor vitték el katonának. A páncélosokhoz került és hadifogságba esett, ahonnan csak a háború után került haza. Felkereste Nádler Herbert igazgatót, hogy szívesen dolgozna az állatkertben, de azt a tanácsot kapta, hogy inkább sportoljon, vagy sport területén keressen munkát. Elment hát tanítani. Veszprémbe a sport hozta az ötvenes évek elején. A sportvezetői megbízás mellett az úttörőtitkári feladatokat is ellátta.
Egy nap bement a tanácselnökhöz, hogy állatkertet szeretne létrehozni Veszprémben. Meg is mutatta az erre alkalmasnak tartott területet, egy szeméttelepet. A város ifjúsági vezetőivel, katonai segítséggel és rengeteg társadalmi munkával megtisztították, a veszprémiek saját kezükkel építették fel vadasparkunkat. 1958-ban, 50 évvel ezelőtt megnyitották a kapukat.
vehir.hu
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Elhunyt Kasza László
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu