Veszprém - Élénkíti megyénk idegenforgalmát a vallásturizmus

Veszprém - Támogatásáról biztosította a Mária zarándokút programját Lasztovicza Jenő, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke március 12-én, szerdán a Városházán a program bemutatásakor.

Dr. Szabó Tamás, a Mária Út Közhasznú Egyesület képviseletében kiemelte: világszerte egyre jelentősebb igény mutatkozik a vallásturizmusra. Ettől az ötlettől vezérelve született meg a Mária út program, mely az ausztriai Mariazelltől az erdélyi Csíksomlyóig hét országot érintve köti össze Közép-Európa Mária kegyhelyeit.
A vallásturisztikai elképzelés céljai között szerepel az épített, vallási örökség megőrzése, új helyszínek bekapcsolása az idegenforgalomba, és új munkahelyek létrehozásával a gazdaság élénkítése.
A megvalósításért többek között szükség van a zarándokút teljes bemutatására, népszerűsítésére, a gyalogos, kerékpáros és autós útvonalak, szálláshelyek feltérképezésére, kijelölésére, rendbetételére, marketingre.
A program a Közép-dunántúli régióban legkevesebb száz millió forintba kerül. Az önrész húsz millió forintra tehető. A finanszírozáshoz igényelhető pályázati pénz, melyhez például önkormányzatok, erdészetek együttműködésével lehet hozzájutni. A beadási határidő 2008 március 31.

vpmegye.hu

Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Élénkíti megyénk idegenforgalmát a vallásturizmus

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu