Veszprém - Együttműködési lehetőség a Balaton parti településekkel
A Balatoni Fejlesztési Tanács (BFT) 10 millió forintot különített el a program indulásához. Több alkalommal történt egyeztetés ebben a témában, amin a lehetőségeinkhez képest részt vettünk. Utoljára tavasszal, Veszprémben találkoztunk. Itt az Akku Egyesület elnöke, Horgas Péter felkérte a veszprémi önkormányzatot, hogy töltse be a gesztor szerepét, vagyis segítsük az ügyek lebonyolítását. Örömmel igent mondtunk, jelenleg a lehetőségek felmérése zajlik. Mi vagyunk a legközelebbi megyei jogú város a Balatonhoz, ez feladatot ad számunkra. A természetes kapcsolat a Balaton északi partján lévő településekkel él, ezt kell a jövőben szélesíteni, az együttműködéseket találni.
Index: - Csak az ügyek irányítása lesz a feladatunk?
PGy: - Aktív szereplője is leszünk a programnak, abban hiszünk, hogy a közreműködésünkkel elindulhat egy folyamat, amely emelni tudja a magyar tenger kulturális imázsát.
Index: - A programok 2010-ben lesznek aktuálisak?
PGy: - 2010 abból a szempontból lesz kiemelt év, hogy egy magyarországi város lesz Európa Kulturális Fővárosa. Ez mérföldkő a folyamat egészét tekintve, de nem szabad, hogy csak erről az évről szóljon a történet, illetve arról sem lehet szó, hogy ez jelentse a program végét.
Index: - A BFT tehát hozzájárul az elképzelések megvalósításához. Milyen források állhatnak még rendelkezésre?
PGy: - A balatoni elképzelést a fő projekt is támogatja, hiszen ennek része, azonban a rendelkezésre álló fejlesztési források jelentős részéből Pécs és a közeli kistérség, valamint a Dél-Dunántúl részesül - ezzel együtt a Balaton déli partjára juthat némi összeg. Szerencsére több olyan pályázati lehetőség is adódik a jövőben, amelyen Veszprém, illetve a part északi része érvényesülhet, kiegészítve a BFT támogatását.
Index: - Veszprémnek szüksége van arra, hogy nyisson a balatoni régió felé, hiszen nem nagyon fogadnak be minket.
PGy: - Ezt így nem mondanám, bár erős akarat a mi részünkről sem mutatkozott eddig, hogy aktív részesévé váljunk. A konferenciákon nem találkoztam elutasítással, örömmel veszik, hogy városunk nyit a balatoni együttműködés felé. Ezt bizonyítja, hogy minket kértek fel gesztornak. Az együttműködésen és a partnerségen van a hangsúly. Egy településnek sem szabad kiközösíteni ezt a programot, illetve saját akaratát ráerőltetni a többiekre. A balatoni településeknek szükségük van egy nagyobb városra, Veszprém pedig minden szempontból alkalmas erre a feladatra - és ehhez hozzátartozik, hogy alázattal kell „közelítenünk" a balatoni régió felé.
(forrás:veszprem.hu-Veszprém-Index)
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Együttműködési lehetőség a Balaton parti településekkel
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu