Veszprém - Együtt a belvárosért

Veszprém - A belváros rehabilitációjával kapcsolatos pályázati elképzelésekről tartottak fórumot a városházán az érintett közösségeknek, vállalkozóknak.

A városfejlesztési és környezetvédelmi bizottság elnöke az előzményekről szólva elmondta, az önkormányzat a belváros megújításához szeretne pályázati úton pénzt nyerni és ennek előfeltétele egy úgynevezett integrált városfejlesztési stratégia elkészítése. Balogh Balázs, a pályázat összeállításával megbízott Aditus Kft. regionális igazgatója kiemelte, a pályázat feltétele bevonni a vállalkozókat, és a terület egészének fejlesztésében kell gondolkodniuk. A cégek akár konzorciumi partnerként is beszállhatnak a pályázatba és így régiós forrást nyerhetnek az elképzeléseik megvalósításához, de akár enélkül is csatlakozhatnak a pályázathoz.

Az önkormányzati elképzelések között található a Kossuth utca és a Vörösmarty tér felújítása, valamint a terület közlekedési kapcsolatainak újraalakítása. A vállalkozások beruházásai között az elszámolható funkciók közé tartozik az irodaház, a szálloda, a mélygarázs vagy parkoló, a konferenciaközpont, illetve a kereskedelmi és vendéglátóegységek. A projekteket sikeres pályázat esetén 2011 végéig kell megvalósítani. Balogh Balázs hangsúlyozta azt is, a vállalkozói elképzelések nélkül nem kivitelezhetők az önkormányzati tervek sem, ezért szükséges a pályázat beadása előtt tisztázni, pontosan milyen fejlesztési ötleteik vannak a cégeknek - ennek érdekében egy kérdőívet is készítettek, amit kiosztottak az érdeklődőknek. Kérdésre válaszolva hozzátette, a két forduló pályázat utófinanszírozott, az elnyerhető támogatás pedig vissza nem térítendő.

A gazdasági bizottság elnöke felhívta a figyelmet arra, továbbra is várják az olyan belvárosi vállalkozások jelentkezését, amelyeknek fejlesztési elképzeléseik vannak. (forrás:veszprem.hu-Veszprémi 7 Nap)

Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Együtt a belvárosért
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu