Veszprém - Díjazták a legvirágosabbakat
Összesen 61 díjat ítélt oda a szakmai zsűri, díjazták a társasházakat, családi házakat, a madárbarát kerteket, a legvirágosabb vendéglátóhelyeket, közintézményeket, a legszebb erkélyeket és ablakokat, a legízlésesebb kirakatokat és a városrészek legtöbb növénnyel díszített utcáit. Hat idős nevező kapott különdíjat környezetük csinosításáért.
Molnár Ernő, a lokálpatrióták elnöke örömét fejezte ki, hogy a tavalyinál többen, 322-en jelentkeztek idén a virágosítási versenyükre. Érdeklődésünkre elmondta, legelőször tíz területre osztották a várost, és a pályázókat a környezetükben élő helyi civil szervezetek értékelték, majd pedig a négytagú szakmai zsűri hozta meg a végső döntést.
Hozzátette, a versenyben nincsenek helyezések, és a díjazottak száma kategóriánként is eltérő lehet, mert volt, ahol több kert megütötte az elvárt színvonalat. A nyertesek oklevelet, a virágosítási verseny plakettjét és könyvjutalmat kaptak, a legmadárbarátabb kertek tulajdonosai pedig még egy madárodúval is gazdagabbak lettek.
Szintén oklevélben részesültek a különdíjasok, akik még hetvenéves koruk felett is rendszeresen kertészkednek, sőt legidősebbjük, özv. Kovács Imréné, Manci néni még 90 esztendős korában is ügyel a zöld környezetre társasházuk körül.
veszprem.hu-naplo
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Díjazták a legvirágosabbakat
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu