Veszprém - Debreczenyi János: aggasztó a magyarországi gázhelyzet

Veszprém - Tizenhét városbeli üzemnek küldött ki kör e-mailt Debreczenyi János polgármester, melyben afelől tudakolódott, milyen gondokat okoz nekik a gazdasági válság, illetve mit látnak reálisnak a válság kezelésére. A válaszok összegzésének végeztével a sajtó munkatársai előtt számolt be a megyei jogú város első embere.
A válaszokból kitűnik - mondotta Debreczenyi János -, hogy a megkérdezettek jelentős részénél igen súlyos helyzetet okozna az, ha a gázcsapot elzárnák. Nem arról van szó, hogy a dolgozókat fagyszabadságra kell küldeni, hanem arról, hogy tönkremennek az anyagkészletek. Nemcsak többmilliós károk keletkeznének, hanem adott esetben a gyár is tönkremehetne. Ilyen például a Bakony Kerámia, ahol a kemencék felfűtése, illetve leállása okozhatna gondot. A megszondázott üzemekben ötezren dolgoznak. Ezek az üzemek, gyárak csaknem teljes egészében a III-as kategóriába tartoznak, de még nem kell számolniuk a gázcsapok elzárásával (mindössze egy olyan egység van, ahol rendelkezésre áll alternatív energiaforrás).

Hiányoljuk - jelentette ki Debreczenyi János - azt a kormányzati hozzáállást, amit elvár a gazdasági élet, továbbra sem tudjuk, miért ez a bizonytalanság, s mekkora ennek a foka. Egyik oldalról azt halljuk, csökken a gáz mennyisége, és ez gondokat okozhat; másik oldalról meg azt, hogy a stratégiai tározókban van elég gáz. Ugyanakkor arról is szó van, hogy a szolgáltatott gáz mennyisége ugyan megfelelő, de minősége és a nyomása már nem. Mindemellett a stratégiai készletek egy része nem is csatlakoztatható a meglévő rendszerre. A folytatásban megemlítette Debreczenyi János, hogy gázenergiát szolgáltatunk Szerbiának, Horvátországnak, s Bosznia-Hercegovinának is. Mindennek alapján jó lenne tudni, van-e valóságos válsághelyzet vagy nincs, hiszen a lakosságnak és a gazdasági élet szereplőinek jó volna tudnia, mivel is kell számolni.

Nem érti a magyar közvélemény, hogy miért nem hangzik el az, hogy vezetőink megkövetelik a nemzetközi egyezmény teljesítését. Magyarország ugyanis kötött egy gázszolgáltatási szerződést Oroszországgal, s tessék azt számon kérni a szolgáltatótól - hangsúlyozta a polgármester. Nekünk ugyanis semmi közünk az Ukrajna és az Oroszország közti vitához - tette hozzá. Emellett arra is kíváncsi volt Debreczenyi János, hogy amíg a szolgáltató hatósági döntési helyzetben van, az lenne a kívánatos, hogy a szolgáltatók legyenek kötelesek egyeztetni a gazdasági élet szereplőivel.

Hiányoljuk - összegezte Debreczenyi János -, hogy miért nem hozta meg a kormány azt az intézkedést, ami a szolgáltatót tárgyalási pozícióba kényszeríti. Hiányoljuk azt a kormányzati intézkedést, amely a magyar lakossághoz fordulna, hogy takarékoskodjanak a gázenergiával. Ez lokálisan nem kezelhető. A lakossági megtakarítást viszont éppen a gazdaság használhatná föl, a működőképesség érdekében. Furcsálljuk, hogy a vállalkozók érdekképviselete nem jelenik meg a kormányzati intézkedésekkel szemben. Nem szeretnék ebben politikát látni, én a gazdasági élet vezetőinek a felelős magatartását szeretném látni - fejezte be sajtótájékoztatóját Debreczenyi János.

(forrás:veszprem.hu-Vehír)

MCOnet Veszprém Online - veszprem.mconet.biz

Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Debreczenyi János: aggasztó a magyarországi gázhelyzet

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu