Veszprém - Biztonságos város

Veszprém -  megyeszékhely biztonságos, senkinek sem kell félnie a városban - hangoztatta a Közterületek Biztonságáért Fórum (KBF) elnöke a szervezet nyílt napján, ahol egyéves tevékenységüket értékelték.

Dr. Giczi Róbert alezredes hozzátette, hogy ehhez az Összefogással a Biztonságos Veszprémért pályázat eredményei és sikerei is hozzájárultak. A fórumon belül három munkacsoport tevékenykedett, amelyek a pályázatban leírt elképzeléseket valósították meg. A fórum munkájában egyébként összesen 42 hatóság, egyesület, szervezet vesz részt. A veszprémi kapitányság és az önkormányzat a programok megvalósítására a szaktárca pályázatán 14 millió forintot nyert el tavaly.

Az eredmények között könyvelhető el, hogy megvalósult a
> www.biztonsagosveszprem.hu interaktív weboldal, de ezenkívül is több látványos és kevésbbé látványos programot, fejlesztést hajtottak végre. Kamerákat helyeztek ki a füredi, almádi, tapolcai kereszteződésbe, illetve a belvárosba. A szegregáció megszüntetése érdekében nyílt napot tartott roma családoknak a rendőrségen és a Házgyári út 1. szám alatti háztömbnél, ahol ez jelentős probléma.


Térfigyelő rendszert építettek ki a bevásárlócsarnokban, megszüntetve ezzel a korábban jelentős számú lopást, zsebtolvajlást. A rendezvényen adták át a Biztonságos szórakozóhely díjat, amelyet idén a Patrióta Lokál, illetve a Boulevard vezetői vehettek át.

veszprem.hu-naplo

Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Biztonságos város

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu