Veszprém - Bevetési Irány. Hadgyakorlat Veszprém mellett

Veszprém - Lesznek olyan napok az elkövetkező egy hónapban, amikor egyszerre 1900 katona gyakorlatozik a Gyulafirátót melletti lőtéren. A Bevetési Irány a Magyar Honvédség legnagyobb, legösszetettebb és egyben legdrágább gyakorlata. Szinte valamennyi alakulat érintett az egy hónapos kiképzésben, melyet követően a NATO-nak is számot kell adnunk. Az idei gyakorlat már csak azért is különleges, mert első alkalommal teszik próbára ilyen gyakorlati kötelékben a Gripeneket. A fő feladat a repülő eszközök és a szárazföldi támogató erők összehangolása lesz.
A professzionális haderő szinte minden alakulatát megmozgatja az egy hónapos nagy horderejű katonai gyakorlat, melyre az idei évben nem kevesebb, mint fél milliárd forintot költenek. Míg a látványos elemeket a várpalotai lőtéren, a „0" pontnál hajtják végre, addig a számítógépes szimulációt, vagyis a számítógépes rendszerrel támogatott törzsvezetést az érintett alakulatok saját helyőrségükből, laktanyájukból bonyolítják le. A négy hetes felkészülés lehetőséget ad, hogy az ország más-más pontján szolgálatot tejesítő magyar katonák, speciális erejüket, tudásukat, eszközeiket bevetve évente egyszer közösen gyakorolják a harcászati-hadműveleti eljárásokat, tökéletesítsék a módszereket, és megtanuljanak egymásra épülve, kötelékben végrehajtani feladatokat. Ez alkalommal is komoly hangsúlyt fektetnek a vezetésre és irányításra, ám a fő csapásirány most a tervezés. A katonák négy héten át gyakorolják majd az ország védelemmel kapcsolatos műveletek pontos megtervezését, valamint a repülő és szárazföldi alegységek szoros együttműködését. A gyakorlat egyben az éves vizsga is. Hiszen a Bevetési Irány 2008 állománya bemutatja majd a NATO-nak a felajánlott Zászlóalj Harccsoport alkalmazási készenlétét is. Mint megtudtuk, éppen a gyakorlat ideje alatt érkezik Magyarországra a görög vezérkari főnök, aki október 8-án, a bemutató napon ellátogat a „0" pontra.

Meggyőződésem, hogy az általunk felvonultatott erők és technikai eszközök, valamint a bemutatásra kerülő dinamikus és statikus mozzanatok meggyőzően alátámasztják, hogy a Magyar Honvédség Parancsnoksága és alárendelt alakulatai készek és képesek a törvényekben meghatározott feladataik végrehajtására, s hogy olyan katonák állnak a haza szolgálatában, akik itthon és nemzetközi környezetben egyaránt megállják helyüket - mondta a katonáknak megnyitó beszédében az Összhaderőnemi Parancsnokság (ÖHP) parancsnoka.

Tömböl László altábornagy a Vehírnek elmondta, hogy ennyire sokrétű feladatot még sosem kapott a gyakorlatra kijelölt állomány, mellyel az a céljuk, hogy minél jobban kihangsúlyozzák az összhaderőnemiséget. A repüléseken, tervezési és vezetési feladatokon túl több kísérleti lövészetet is tartanak. A hétvégén például itt a „0" ponton nyílik lehetőség kipróbálni a Magyar Honvédségben most rendszerbe kerülő új mesterlövészpuskát. A katonák minden nap, reggel estig helytállnak a szervezett gyakorlaton, hét végére sem mennek haza, hiszen pontosan ütemezett egy hónap áll előttük. A négy hetes gyakorlás eredményét egy látványos bemutatón prezentálják majd október 8-án a vezérkarnak, illetve a miniszterelnöknek. Ezt megelőzően, október 7-én technikai bemutatón a gyakorlaton felsorakozó technikai eszközök tekinthetők meg a lőtéren.

(forrás:veszprem.hu-Vehír)

Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Bevetési Irány. Hadgyakorlat Veszprém mellett

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu